Vádemelés támogatásokkal való visszaélés miatt
- Jó hírek
- 2025. október 16.
A Főváros Főügyészség vádat emelt tizenhárom ember ellen, akik gyógyászati segédeszközökre járó támogatásokkal visszaélve félmilliárd forintot meghaladó összeggel károsították meg az államkasszát.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt tizenhárom ember ellen, akik a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatási rendszerét kihasználva összesen mintegy közel 600 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte kedden az ügyészség az MTI-vel.
A rendszer lényege, hogy az egészségbiztosítás az orvosi receptre felírt gyógyászati segédeszközök árát részben vagy egészben támogatja. Ennek feltétele, hogy a szakorvos a megfelelő jogcím és adatok feltüntetésével írja fel az eszközt, azt legyártsák, majd a beteg átvegye.
Az egyik ügyben egy 50 éves férfi a saját, segédeszközöket gyártó cégein keresztül alakított ki olyan konstrukciót, amellyel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt megtévesztve 275 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek. A csalásban három alkalmazottja is közreműködött.
A módszer lényege az volt, hogy valótlan tartalmú vények és ambulánslapok alapján igényeltek támogatást. Ehhez négy szakorvos nyújtott segítséget, akik megszegték az orvosi szabályokat: a páciensek tényleges vizsgálata nélkül, egészségügyi indok nélkül állítottak ki hamis diagnózisokat.
A vádirat szerint a négy orvos egyike egy másik bűnszövetségnek is „bedolgozott”. Ezt az elkövetői kört egy 57 éves férfi irányította, aki ortopéd cipőket gyártó cégein keresztül szervezte a csalást, és további három ember – köztük egy szakorvos – segítségével 312 millió forint kárt okozott.
A Fővárosi Főügyészség mindkét ügyben vádat emelt: a tizenhárom vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolják. A vádiratok terjedelme meghaladja a 300 oldalt.
Az ügyészség tizenkét vádlottal szemben letöltendő börtönbüntetést, egy férfival szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott. Több vádlott esetében cégvezetéstől vagy szakorvosi tevékenységtől való eltiltást, valamint vagyonelkobzást is kezdeményeztek.
Forrás: MTI
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.