Mosolygó Napközi

Megosztás:

Az MTVA Esély című műsora ezúttal Gödöllőn járt, ahol a Mosolygó Napköziről és egy kiállításról készítettek anyagot, melyről az alábbiakban olvashatnak.

2023-ban fogtak össze először a Patrónus Ház munkatársai négy gödöllői szervezettel, és létrehozták a „Mi is itt vagyunk” tárlatot a Gödöllői Királyi Kastélyban. Idén újra belevágtak a közös munkába, és márciusban kiállítást rendeznek, ahol az alkotók között vannak a Mosolygó Napközi fogyatékossággal élő fiataljai is. Az intézményt a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat működteti.

A napköziben a kézműves foglalkozásokat, Kállai Hajnalka terápiás munkatárs felügyeli.

– Az volt az alapcsapás, hogy újrahasznosított dolgokat állítsunk elő, de használati- és dísztárgyakat is készítettünk. Az újrahasznosítás számomra a fő vezérelv, a papírfonást kilenc éve tanultam Debrecenben, ahol egy gyógypedagógiai iskolában dolgoztam, és ott külön tantárgy volt a papír-újrahasznosítás. Itt mind különböző szinten vannak a gyerekek, mind manuálisan, mind értelmileg, így különböző dolgokat tudnak megcsinálni. Van aki az újság válogatásában tud segíteni, valaki a felszabásában, valaki sodrásban, de akad aki mindent tud. Már kész termékeket készítenek, olyan dolgokat, ami gyakorlatilag piacképes lenne. De nem adjuk el őket, hanem ajándékba adjuk idősotthonokba, családoknak, és az itteni dolgozóknak is mindig készítünk valamit.

A sérült fiatalok egymást is ösztönzik a kreatív alkotás során.

– Sokszor mi is rácsodálkozunk arra, hogy mire képes egy gyermek. Olyanra amit addig nem is gondoltunk volna. De részt vesznek az alkotásban, egymástól is lesnek el ötleteket és fejlődnek. Pedig ebben a korban már inkább a szinten tartás a cél.

Az alkotások nagyon különlegesek. A terápiás munkatársak szerint a saját lelkivilágukat rakják bele a gyerekek is, hiszen ők már fiatal felnőttek, akik kis mesevilágban élnek. De mindenhez nagyon nyíltan, nagyon könnyen alkalmazkodnak. Bármibe belekezdenek, bármilyen munkába, mindig öröm velük készülni, és a kiállítást is nagyon várják. Nagyon büszkék rá, hogy egy ilyenben részt vehetnek.

Talán nem is véletlen, hiszen az intézményben elfogadó és támogató légkört alakítottak ki.

– Átlagban 15 fő van naponta, ami azért csodálatos, mert egy családias jelleget lehet fenntartani, békességet, szeretetet, egymás felé fordulást, és azt látni, hogy örömmel jönnek a fiatalok. Mivel mindenki más, mindenben ki tudják egészíteni egymást. Tehát ha egyiknek kevésbe megy a feladat, odaáll a másik és segíti, vagy megcsinálja helyette. De minden fiatalnál meg lehet találni azt, amiben nagyon jó, és ki tud benne bontakozni.

A mosolygó napközi névválasztása nem véletlen, mondja az intézmény munkatársa.

– Ez belülről fakadt. Ahogy ránézünk erre az épületre, a fiatalokra, egyszerűen az a szó ugrott be elsőre, mert mi mindig mosolygunk.

A Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat – Alapszolgáltatási Központ fogyatékos személyek nappali ellátásában készített egyedi alkotásokat márciustól tekinthetik meg az érdeklődők a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Forrás: az MTVA Esély című műsora

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük