Nagy Márton: az árrésstop hatására átlagosan 16 százalékkal csökkent az érintett élelmiszerek ára
- Jó hírek
- 2025. március 19.
- 7

Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
A miniszter elmondta: a 16 százalékos átlagos csökkenés meghaladja a kormány várakozását, és mivel még vannak átárazások, az árcsökkenés még nagyobb is lehet. Az első tapasztalatok alapján sikeres a beavatkozás -jelentette ki.
Az árakat a március 13-i adatokhoz hasonlítják. Legnagyobb mértékben, több mint 50 százalékkal egyes tejek, joghurtok, tejfölök, túrók és zsiradékok árai csökkentek
– jelezte.
Kedden este tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a beszállítókkal, akiket szintén arra kérnek, hogy önkéntesen vállalják áraik fixálását. Ha ezt nem teszik meg, akkor náluk is szabályozási eszközzel élnek – közölte Nagy Márton. Hozzátette: ha a beszállítók nem emelnek árat, akkor csak árcsökkenés lesz a következő időszakban.
A miniszter ismertette: az 1000 termékből mintegy 760-nál csökkentek az árak, míg 160-nál nem volt árcsökkenés, ami lehetséges, ha 10 százalék alatt volt az árrés.
Körülbelül 70 esetben tapasztaltak kis áremelkedést. Ezt vizsgálva két okot találtak, egyrészt adathibát, másrészt, hogy március 13-án egyes termékeknél éppen akció volt, és ennek befejezése után emelkedett az ár – mutatott rá.
Az online Árfigyelőbe feltöltik a március 13-i listát, és ehhez lehet minden nap hasonlítani a termékek ármozgását
– hívta fel a figyelmet.
A miniszter emlékeztetett, a kormány május végén dönt majd arról, hogy az árrésstop befejeződik, folytatódik, vagy akár tovább kell lépni, mert nagyobb árcsökkenést kell elérni.
Az üzletek esetleges mennyiségi korlátozásai kapcsán Nagy Márton hangsúlyozta: ellátási zavar nem lehet, minden fogyasztó számára elérhetőek lesznek a termékek, nem kell megrohanni a boltokat, szükségtelen készleteket felhalmozni. A mennyiségi korlátozások a kereskedők egymás közötti vásárlási lehetőségeinek korlátozására irányulnak, nem a fogyasztók vásárlásaira – emelte ki.
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta azt is: az árrésstop az élelmiszerek mintegy harmadát érinti. Ha az ellenőrzések során azt tapasztalják, hogy elindul a többi termék árának emelkedése, akkor azt vissza fogják szorítani – jelentette ki Nagy Márton.
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- WonderFlora – Beteg kislányával szervez nagyszabású gyűjtési akciót a világbajnok vízilabdázónő
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
- MVGYOSZ: nyitvatartás az ünnepi időszakban
2025. április 20.
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
2025. április 18.
A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
2025. április 17.
Április 22-én nyit a Vakok Kertje
2025. április 17.