Újra Esélyegyenlőségi Futás Győrben
- Programok
- 2025. szeptember 26.
Szombaton rendezik a győri Olimpiai Sportparkban az Őszi Családi Sportnapot. Ennek betétprogramja lesz az Esélyegyenlőségi Futás.
Második alkalommal rendezik meg az Őszi Családi Sportnap kísérő rendezvényeként az Esélyegyenlőségi Futást. Az új helyszínen a jelentkezők egy kört teljesítenek az Olimpiai Sportpark rekortánpályáján. A futamot az EMBERsÉG DSE szervezi meg, a futáson kívül érzékenyítő játékokkal is készülnek a kilátogatók számára.
Az Esélyegyenlőségi Futás egyik célja a szemléletformálás
„A Több, mint sport!-program keretében tudjuk idén is megrendezni futamunkat, amely Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Aktív Magyarországért felelős államtitkársága által kiírt és Magyar Paralimpiai Bizottság közreműködésével megvalósuló pályázat. A program célja elsődlegesen a civil szervezetek által a fogyatékos emberek élmény- és szabadidősportjának fejlesztése, szélesebb körű elterjedése, és szemléletformálás” – mondta dr. Kertész Tamás, az egyesület elnöke.

Forrás: kisalfold.hu
A futásban és az érzékenyítő programokon közreműködnek a Széchenyi Egyetem Apáczai Karának Rekreáció és Életmód szakos hallgatói is.
Forrás: kisalfold.hu
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.
Karácsony előtt országos összefogásra hív a Magyar Vöröskereszt
2026. november 3.