Új támogatókat találtak a hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjprogramjához
- Életmód, Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2026. szeptember 24.
Több vállalat és magánember vállalta a hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjának támogatását, így 229 gyerek részesülhet segítségben.
Rendeződött annak a száz mélyszegénységben élő, de kiválóan tanuló gyereknek a helyzete, akiknek ösztöndíjtámogatását augusztusban felmondta az MBH Bank. A programért felelős Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közölte, hogy több vállalat és magánember vállalta a támogatás folytatását.
A felajánlásoknak köszönhetően nemcsak a korábbi ösztöndíjasok maradhattak a programban, hanem új gyerekeket is be tudtak vonni, így az idei tanévben összesen 229 tanuló részesülhet támogatásban.
Több mint harminc éve indult a program
Az ösztöndíjprogram története több évtizedre nyúlik vissza. Az MKB Bank 1994-ben vállalta fel a kezdeményezés támogatását, akkor még mindössze húsz diák számára. Néhány évvel később százra emelték a támogatott gyerekek számát.
A programot az NGYSZ népszerűsítette, ennek nyomán pedig több kisebb és nagyobb vállalat is bekapcsolódott a támogatásba. Ezek a cégek további 110 tanuló számára biztosítottak rendszeres havi ösztöndíjat. Ötven diák támogatásához a Magyar Nemzeti Bank is hozzájárult 2023-ig.
Az MBH Bank után új támogatók érkeztek
A programban korábban összesen 210 ösztöndíjas gyerek vett részt, közülük azonban 2023-ra már csak 160 maradt.
Az MKB Bank 2023-as megszűnését követően a jogutód MBH Bank automatikusan folytatta az ösztöndíjak támogatását. Két év elteltével azonban jelezték, hogy megszüntetik ezt a támogatási formát, mert más módon és más területen szeretnének segítséget nyújtani.
A döntés miatt száz, mélyszegénységben élő, ugyanakkor kiválóan tanuló gyermek ösztöndíjának jövője vált kérdésessé.
A helyzet végül a támogatók összefogásának köszönhetően rendeződött. Több vállalat és magánember vállalta át a kieső támogatást, így a korábbi ösztöndíjasok mellett új tanulók is bekerülhettek a programba.
Ennek köszönhetően az idei tanévben már 229 gyermek kaphat rendszeres támogatást, amely a tanulás folytatásában és a nehezebb körülmények között élő családok terheinek enyhítésében is segítséget jelenthet.
Forrás: MTI
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
- Ingyenes továbbtanulási fórum segíti a hallássérült gyermekek családjait Budapesten
- Ötven év magyar paralimpiai történelme: elfeledett érmek és felejthetetlen győzelmek
- Esélyteremtés és befogadás a múzeumokban: erről szól az idei országos konferencia
- Házi döntővel zárult a curling B liga, két SSC-páros állhatott dobogóra
2026. november 7.
Négy év kihagyás után tér vissza a sípályára két magyar parasíző
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.