Több mint 2300 önkormányzat nyert a szociálistüzelőanyag-pályázaton
- Jó hírek
- 2025. február 20.
A szociálistüzelőanyag-pályázaton 2346 önkormányzat nyert, nekik legkésőbb február közepéig kellett kiszállítaniuk a tüzelőanyagot az emberekhez - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára.
Dukai Miklós emlékeztetett: a program 2011-ben indult, akkor még 900 millió forintos keretösszeggel, a tavalyi pályázaton pedig már ötmilliárd forintot osztottak szét.
Mint mondta,
a program célja, hogy a kormány az önkormányzatokon keresztül segítse azokat a nehézsorsú, a krízishelyzetnek jobban kitett embereket, akiknek a tüzelőanyag beszerzése nehézséget jelent.
Hozzátette: a szociálistüzelőanyag-pályázatra az ötezer lakosnál kisebb települések pályázhattak. Dukai Miklós elmondta: körülbelül 2800 ilyen település van Magyarországon, a tavalyi pályázaton 2346 önkormányzat nyújtott be érvényes pályázatot tűzifára és barnakőszénre, és valamennyi részesült a támogatásból.
Az önkormányzatoknak helyi rendeletben kell szabályozniuk, milyen módon osztják szét a tüzelőanyagot.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt szerda reggel, itt arról beszélt, a program indulása óta már 52 milliárd forintot fordított erre a célra a kormány és évente 180-200 ezer háztartásnak tudnak így segítséget nyújtani.
Elmondta azt is, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Baranya vármegyéből érkeznek pályázatok, de rendszeresen pályázik az a mintegy 500 település is, ahol nincs vezetékes gáz. Jelezte: minden évben körülbelül kétszáz önkormányzat igényel tűzifa helyett barnakőszenet.
Ismertetése szerint az önkormányzatoknak február közepéig kellett megvásárolniuk a tüzelőanyagot, jelenleg a pályázat pénzügyi elszámolása zajlik.
Mint mondta,
jó a kapcsolat a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium, valamint az Agrárminisztérium és az önkormányzatok között, ugyanis a tűzifa jelentős része az állami erdőgazdaságokból érkezik.
Közölte: idén is készülnek a program meghirdetésére, a költségvetésben biztosítva van a szükséges ötmilliárd forint.
Várhatóan március elején meghirdetik az idei pályázatot, a miniszter nyár elején dönt, és a nyertes önkormányzatok az ősz elején hozzájuthatnak a támogatáshoz.
- A vakok nem úszták meg szárazon
- Több mozgás, kevesebb feszültség? Így segíthet a nyár az ADHD-s gyermekeknek
- Ötven éve írt történelmet Tauber Zoltán – a győzelmet csak négy évtizeddel később ismerték el
- Mesterséges intelligencia, új gyógyszerek és személyre szabott kezelés: fordulóponthoz érkezhet a neurológia
- Önismereti workshopot indít hallássérült fiataloknak a SINOSZ
- Újra elindult a Sulipakk: négyezer gyermek kaphat segítséget
2026. augusztus 11.
Tartósan beteg gyermekek ellátása: az orvosi kezeléstől az iskoláig
2026. augusztus 10.
Rajzeszközöket gyűjtenek fogyatékossággal élő gyermekek számára
2026. augusztus 8.
Két magyar szakember is bizonyított a zágrábi kerekesszékes kosárlabda Eb-n
2026. augusztus 7.