„Minden innen indul” – fiatal parasportolókkal találkozott az IPC elnöke
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2026. január 18.
A parasport jövője testközelből: az IPC elnöke Budapesten találkozott a Mozgásjavítóban tanuló fiatal sportolókkal.
🌟 A jövő lehetséges sztárjaival találkozott az IPC elnöke
Különleges vendéget fogadott kedden a budapesti Mozgásjavító EGYMI: ide látogatott Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.
A 48 éves brazil sportdiplomata – aki 2017 óta vezeti a szervezetet, és tavaly megkezdte harmadik, egyben utolsó ciklusát – a Magyar Paralimpiai Bizottság meghívására érkezett Budapestre a 68. Nemzeti Sport Gála alkalmából.
🏫 A magyar parasport bölcsőjében
Hétfőn a Magyar Állami Operaházban díjat adott át, kedden pedig a hazai parasport egyik legfontosabb helyszínére, a Mozgásjavítóba látogatott, ahol sportági bemutatókon vett részt, és személyesen találkozott a fiatalokkal.
„Minden innen indul. Jó néhány paralimpiai bajnok itt kezdte a sportolást” – mondta az M4 Sportnak Andrew Parsons.
Az IPC elnöke hangsúlyozta:
„Az is lényeges, hogy a fogyatékkal élő gyerekek megértsék, nekik is joguk van a sportoláshoz.”
Mint fogalmazott, a sport nemcsak mozgás, hanem kitartásra, együttműködésre, a győzelem és a vereség elfogadására is tanít.
🤝 Elismerés a magyar paralimpiai mozgalomnak
Andrew Parsons elismerően beszélt a hazai parasportról és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkájáról is.
„Tegnap a magyar sport sztárjaival lehettem egy színpadon, ma pedig a jövő lehetséges nagy sztárjaival találkozhattam.”
Kiemelte: az intézmény fontos szerepet játszik abban, hogy a gyerekek megtalálják helyüket a sporton és a közösségen keresztül a társadalomban.
🥇 Visszatérés a gyökerekhez
Az eseményen jelen volt Kiss Péter Pál parakajakos is, aki a hétfői Nemzeti Sport Gálán sorozatban hatodszor nyerte el az év fogyatékossággal élő férfi sportolója címet.
„Hihetetlen belegondolni, honnan hova lehet eljutni. Jó itt lenni abban az iskolában, ahol elkezdtem a sportot.”
A Honvéd sportolója felidézte: itt születtek meg azok a céljai, amelyek ma is vezetik, és azt kívánta a mostani tanulóknak, hogy ők is találják meg azt a sportot, amiben kiteljesedhetnek.
Forrás: rehabportal.hu
- Fogyatékossággal élő gyerekek ellátását támogatja a Heim Pál gyermekkórház új fogászati széke
- Ingyenes szakmai nap segít az akadálymentes ifjúsági munka megismerésében
- Különleges történetek a vásznon: érkezik az 5. Dunántúli Speciális Filmszemle
- Példás összefogás Liánáért
- Gerincferdülés gyermekkorban: gyorsabb ellátást kínál a pécsi központ
- Már gyerekkorban sok múlik rajta: érzékenyítő foglalkozás erdei iskolában
2026. június 13.
Az autizmus első jelei – Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
2026. június 12.
Magyar sikerek a horvát paraatlétikai bajnokságon
2026. június 11.