Felháborító megkülönböztetés a buszos nyaraláson
- Életmód
- 2025. július 4.
Le kellett mondania egy buszos turistaútról Dombai Mihálynak, aki a párjával és a vakvezető kutyájával Görögországba indult volna egy utazási irodával. A cég azonban úgy döntött, Körte nem kívánatos a turistabuszon, holott egy rendelet szerint a segítő kutyák ugyanúgy utazhatnak a közforgalmi járműveken, mint a gazdáik – adta hírül a Blikk.
A cég vezetőjének álláspontja szerint a vakvezető kutya nem mehet fel a buszra, ők ugyanis magánszolgáltatónak minősülnek, ezért rájuk nem vonatkozik az a rendelet, ami ebben a kérdésben érvénnyel bír. Mihály ezután egy másik, országos hálózattal rendelkező utazási irodát is felhívott, ahol szintén nem voltak partnerek abban, hogy Körtével együtt vágjanak neki a nyaralásnak. Itt viszont már – Mihály elmondása szerint – jóval konstruktívabbak és kedvesebbek voltak, noha megoldás nem született.
– Úgy éreztem, nem akarják megérteni, hogy Körte nem Bodri kutya a tanyáról, ő egy komolyan képzett segítőkutya – mondta Mihály a Blikknek. – Többször utaztunk már vele repülőn is, soha semmilyen problémát nem okozott egyik légitársaságnak sem, hogy velem kell jönnie.
Mihályék végül letettek a görögországi utazás tervéről: úgy néz ki, Horvátországba mennek, egy jóval kisebb utazási irodával, akiknek nem jelent gondot az, hogy a párral együtt tart Körte kutya is.
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány közösségi oldalán állt ki a látássérült Dombai Mihály és Körte mellett. Úgy fogalmaztak: alapítványuk nem ért egyet azzal, hogy nem engedték fel a buszra vakvezető kutyánkat.
Egy képzett segítőkutya nem házi kedvenc, hanem a gazdája szeme, biztonsága, szabadság.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a segítőkutya a törvény szerint is utazhatna, azonban az utazási iroda mégis nemet mondott…
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.