Karácsony ünnepe
- Jó hírek
- 2025. december 25.
Minden évben december 25-én ünnepli a keresztény világ Jézus születését. A szimbolikus esemény ugyanakkor nem mindig esett ilyen téli időpontra – a legkorábbi, 243-ból származó adat szerint például a Kr.u. 3. században még márciusban tartották a karácsonyt.
A téli és a tavaszi napfordulóhoz valamennyi kultúra a fény és a sötétség, valamint az élet és a halál kettősségét társította. Nem volt ez másképp az ókori Rómában sem, ahol a népszerű napistent, Mithrászt ünnepelték az év leghosszabb éjszakáján. A kereszténység terjedésével azonban az ünnep fokozatosan veszített jelentőségéből, míg végül a niceai zsinaton kimondták: december 25-én kell Jézus születését ünnepelniük a keresztényeknek.
Jézus születésének ünnepe
A kereszténység hajnalán sokáig egyáltalán nem ünnepelték a karácsonyt, teológiai szempontból ugyanis nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a feltámadást hirdető húsvétnak. Sőt, sokan (például Órigenész) kifejezetten tiltakoztak az ellen, hogy Jézus születéséről bármilyen formában megemlékezzenek a hívek. Az ellenállás ellenére szép lassan mégis begyűrűzött a karácsony a liturgiába, amelyet ekkor még többnyire a tavaszi napéjegyenlőség idején tartottak. Különböző régiókban azonban lassan a téli napfordulóhoz kapcsolták a karácsonyt, ami hosszabb távon hitbeli konfliktusokat eredményezett.
A helyzetet végül a niceai zsinaton rendezték, ahol a decemberi időpontot tették meg a születéstörténet ünnepnapjának. Nagy Konstantin császár ezzel nem csupán egy teológiai vitát, hanem egy pogány eredetű ünnep helyzetét is rendezte: az ekkor tartott Sol Invictus (A legyőzhetetlen Nap) napot ezzel a lépéssel keresztény tartalommal töltötte fel.
Az első mai értelemben vett karácsonyt a források szerint 336. december 25-én ünnepelték meg először a hívek, és habár számos egyház nem értett egyet a zsinat által meghatározott időponttal (az örmények például a mai napig máskor tartják a karácsonyt), a többség elfogadta a döntést – ezzel jogalapot adva napjaink emberének arra, hogy minden év telén díszbe öltöztesse házát.
Forrás: Múlt-kor
- 34. alkalommal rendezik meg a Sérült Gyermekek Napját Budapesten
- Siketek Világnapja 2026: egész napos programokkal várják az érdeklődőket Egerben
- Fontos változás a kutyasétáltatásban: kivételt kaptak a segítő kutyák
- Erős mezőnyben szerzett tapasztalatot a két magyar para-taekwondós
- Száz iskola nyerhet egymillió forintos sporteszköz-támogatást
- Füzetek, ceruzák, írólapok: több mint 27 ezer tanszerrel segítettek a rászoruló családoknak
2026. szeptember 20.
Két magyar versenyző képviselte hazánkat a para országúti vb-n
2026. szeptember 19.
Összefogás a beteg gyermekekért
2026. szeptember 18.
Tízezer érintettet várnak a sérült gyermekek napjára az Állatkertben
2026. szeptember 18.
Megújult az AOSZ Info-Pont hálózata, hét városban várják az érintetteket
2026. szeptember 17.
Két magyar döntős helyezés és paralimpiai kvóta a parasportlövő-világbajnokságon
2026. szeptember 17.