Jótékonysági koncert a leukémiás gyermekek támogatásáért
Jótékonysági koncertet ad a Broadway Stars Company a Budapesti Rendőr-Főkapitányság kórusával és a Készenléti Rendőrség zenekarával közösen február 28-án, szombaton este az Erzsébetligeti Színházban. Az est bevételével a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatják.
Tóth Tamás, a Broadway Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke elmondta, hogy a koncerten a világslágerektől kezdve a táncdalokon és magyar musicaleken át a komolyabb kórusművekig minden műfajból felcsendülnek dallamok.
Az egyesület tavaly a filmzenék köré rendezett hasonló jótékonysági eseményt. Akkor a rendőrárvákat segítő ZóNa Alapítványt és a Tűzoltó utcai gyermekklinikát segítették megosztva, összesen egymillió forinttal. Tóth Tamás kiemelte, idén egy vidéken működő szervezet munkáját, a debreceni székhelyű Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatják.
Az egyesület elnöke hozzátette, a február végi koncert egy háromállomásos jótékonysági esemény záróprogramja. Már a tavaly októberi gálájuk bevételének egy részét is az alapítványnak ajánlották fel, amivel a betegégből kigyógyult nehézsorsú családokat segítettek. Decemberben pedig adventi jótékonysági gálát szerveztek, ahová az érintett gyermekeket és családtagjait is meghívták és egy látogatást is szerveztek nekik az Országházban.
A szervező kiemelte, a február 28-i előadáson a Broadway Stars Company hat szólistája mellett a Készenléti Rendőrség harmincfős zenekara és a Budapesti Rendőr-főkapitányság huszonöt tagú kórusa egy vidám és egyben szívhez szóló zenei kavalkádot mutat be az összefogás jegyében a humoros és lélekemelő dalokon keresztül.
A jótékonysági örömzene koncertre a jegy.hu weboldalon válhatnak jegyet az érdeklődők.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Új korszak a rehabilitációban: robotikus eszközök a gyermekekért
- Hallás világnapja 2026: szakmai párbeszéd és személyes történetek egy helyen
- Amikor a láthatatlan veszélyt egyetlen hang töri meg
- Pályára léphetnek a szurkolók: megható kezdeményezés az MTK-tól
2026. április 8.
Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
2026. április 8.
Új központ segítheti a korai fejlesztést Mórahalmon
2026. április 8.
Autókkal segítik a kistelepülési diákok felzárkózását
2026. április 7.
Elismerés és példamutatás: átadták a Göllesz Viktor-ösztöndíjakat
2026. április 7.
Kézzelfogható történelem: rómaiak nyomában Aquincumban
2026. április 7.