Fülöp Attila: a segítő szakmáknak van keletje Magyarországon
- Jó hírek
- 2025. február 10.
- 0

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy "a segítő szakmáknak van keletje" Magyarországon - jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oklevélátadó díszünnepségén, Egerben.
Felidézte: az egri intézmény volt az első, amely összefogva a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel elindította a gondoskodáspolitikai menedzser képzést Magyarországon. A kurzus új megközelítésben igyekszik feltüntetni a segítő szakmát, és az elmúlt időszak bebizonyította: ennek van létjogosultsága, hiszen fontos, hogy másokra odafigyeljünk, egymásról gondoskodjunk – hangsúlyozta Fülöp Attila.
Az államtitkár köszöntőjében kiemelte:
a diploma átvétele nehéz műfaj, mert bár az ember ilyenkor azt hiszi, túl van a nehezén, de évek, évtizedek múlva rendszerint rájön, hogy az még csak a kezdet. A védett körülmények között zajló záróvizsgák nehézsége nehezen összemérhető azzal a kiszámíthatatlan, felbolydult világgal, amelyben évek óta élünk
– fogalmazott.
Megváltozott körülöttünk a világ, és ilyen időkben még fontosabb, hogy ne csupán a diplomát és a mögötte lévő, elvitathatatlanul fontos szakmai tudást nézzük, hanem azt is, hogy azt az oklevelet ki állította ki – tette hozzá. Meghatározó szempont ugyanis, hogy milyen értékek mentén történt az ismeretek átadása, ezért okkal remélhető, hogy aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végez, nem csupán tudást, de stabil felnőtté és szakmabelivé váláshoz szükséges életszemléletet is kap – mondta.
Az államtitkár a végzősökhöz szólva felhívta a figyelmet: minden döntéshozatalnak az életben van közösségi kihatása. Ezért nélkülözhetetlen, hogy ilyenkor ne csupán a szaktudás, hanem az itt kapott értékrend is része legyen a végső elhatározásnak
– húzta alá.
Közölte: az egri „kísérlet” után ma már négy egyetem kínál, illetve indít a közeljövőben gondoskodáspolitikai képzést, amely nélkül ma már nehezen lenne tervezhető a gondoskodáspolitika jövője.
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- MVGYOSZ: nyitvatartás az ünnepi időszakban
- „Ritka betegek boldog pillanatai 2025” fotópályázat
2025. március 21.
Játékos bekísérés a Hidegkuti Stadionban az Autizmus Világnapján
2025. március 21.
Nyílt napot tart a NAV a siket, nagyothalló és siketvak ügyfeleinek
2025. március 21.
Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Karácsony Gyula
2025. március 20.
Változatos programokkal készülnek a Down-szindróma Világnapjára
2025. március 20.
Szervátültetettek sportdiadala
2025. március 20.