Honfoglaló őseinkről a régészeti emlékek tükrében
- Programok
- 2025. március 4.
- 7

Tavasszal folytatódik a régészeti előadássorozat, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szervezésében látássérült emberek ismerkedhetnek meg a régmúlt tárgyi emlékeivel. Az idei év első előadásában a honfoglalás koráról, a Kárpát-medencét birtokba vevő magyarokról lesz szó.
A téma az utóbbi időben új lendületet kapott a keleti gyökerek feltérképezése és az archeogenetikai kutatások által, emellett új ásatásokat is szerveznek a korszak megismerésére.
A beköltözés idejéről és módjáról több elképzelés is létezik.
A több mint ezer éve a Kárpát-medence területére érkezett félnomád magyarok anyagi kultúrája között olyan különleges és páratlanul szép tárgyakat találni, melyeket már a korabeli források is méltattak. Fegyvereiktől és harcmodoruktól pedig közismerten rettegtek Európa népei. Bizonyára sokan hallhatták már azt a fohászt, hogy: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”
A sírokból származó régészeti tárgyak segítségével kísérletet teszünk a mindennapok megismerésére. A résztvevők ezúttal is kezükbe vehetik a korszak tárgyainak igényesen elkészített másolatait. A honfoglalás időszakának díszítőművészetét, ábrázolásait pedig több tapintható illusztráció segítségével közelebbről is megismerhetik. Igazi különlegességet jelentenek azok a hiteles rekonstrukciók, amelyek kipróbálásával könnyen elképzelhető lesz a honfoglaló harcosok övviselete, a veretes tarsolyuk, a félelmetes reflexíj és a nyílvesszőket tároló tegez használata.
Az előadást Straub Péter látássérült régész tartja.
Dátum: 2025. március 7., péntek 10:30 óra
Helyszín: 1146 Budapest, Hermina út 47. (Sipeki-villa, MVGYOSZ székház)
A program ideje alatt kép- és videófelvételek készülnek, melyek közösségi oldalakon is megjelenhetnek.
A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb március 4-éig jelezze az MVGYOSZ ügyfélszolgálatának.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szeretettel várja az érdeklődőket.
Forrás: MVGYOSZ
- Így zajlik a rokkantkocsi igénylése
- Tíz évre szóló program az esélyegyenlőségért és a társadalmi részvételért
- Október 15. – A fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
- A bizalom és a bátorság útján – így vizsgáztak le együtt
- Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
- Sérültek is futottak a 40. jubileumi maratonon
2025. október 20.
Kreatív karrier kezdete – Pályázz a MOME ösztöndíjára még ma!
2025. október 20.
Két arany- és egy ezüstérem Olbiában a magyar bocciásoktól
2025. október 20.
Indul a TÉR – Támogatott Életvitel és Részvétel lakáspályázat
2025. október 19.
Festményekkel a pszichiátriai betegek megbélyegzése ellen
2025. október 19.
Ne bagatellizáld el ezeket a tüneteket, mert nagy bajt jelezhetnek
2025. október 19.