Fontos rendelkezések a GYOD esetében
- Életmód
- 2025. július 8.
Kétszer semmisítette meg az Alkotmánybíróság, most ismét visszakerült a rendelkezés a szociális törvénybe.
Az Alkotmánybíróság eddig két alkalommal, először 2023-ban, majd 2024-ben (visszamenőleges hatállyal, 2023. július 22. napjával) semmisítette meg és tiltotta meg a szociális törvény (1993. évi III. törvény, Szoctv.) azon rendelkezésének alkalmazását, amely szerint a gyermekek otthongondozási díja, vagyis a GYOD csak akkor járhat a szülőn kívül más, a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozónak – a szülő halála, betegsége esetén –, ha a szülő korábban már kapta ezt az ellátást. Az Alkotmánybíróság szerint ez a szabályozás sérti az Alaptörvényt, mert indokolatlanul különbséget tesz hasonló helyzetben lévő hozzátartozók között, és ezzel hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Indokolásuk alapján a hozzátartozók homogén csoportnak tekinthetők, a szabályozás pedig észszerű indokolás nélküli különbségtételt valósít meg a homogén csoporton belül azáltal, hogy különbséget tesz azon esetek között, amikor a hozzátartozó a szülő halála vagy egészségromlása, illetőleg a szülői felügyeleti jog szünetelése vagy megszüntetése miatt gondozza saját háztartásában a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket.
Az első megsemmisítést követően, az Országgyűlés a szerencsejáték-szervezésről, az elektronikus ügyintézésről és más törvények jogrendszeri koherenciáját célzó módosításokról szóló 2023. évi LX. törvénnyel, érdemi indokolás nélkül, ismét beiktatta a szociális törvény szövegébe azt az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített fordulatot, mely szerint a hozzátartozónak csak abban az esetben jár a GYOD, ha azt a szülő részére korábban már folyósították.
Az Alkotmánybíróság ezt követően, egy 2024 januárjában előterjesztett kérelem kapcsán ismét megerősítette korábbi álláspontját
A Szoctv. vonatkozó rendelkezése, amely előírja, hogy a hozzátartozónak csak akkor jár a GYOD, ha az ellátást a szülő részére korábban már megállapították, alaptörvény-ellenes.
Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény, 2025. július 1. napjától történő alkalmazással, ismét beépítette a szociális törvénybe tulajdonképpen ugyanazt, a korábban már kétszer megsemmisített fordulatot: a szociális törvény 39. § (1a) bekezdése szerint, akkor állapítható meg a hozzátartozónak a GYOD, ha a szülőnek korábban megállapították a GYOD-ot és az a szülő halála, illetve akadályozottá válása miatt szűnt meg. A törvény egy kivételt tartalmaz fentiek alól: ha a gyermek már kiskorúként került a hozzátartozóhoz, abban az esetben nem feltétele a GYOD hozzátartozó részére történő megállapításának az, hogy a szülő korábban már kapta ezt az ellátást.
A támogatás felelőssége független attól, hogy ki látja el a fogyatékossággal élő személyt, ezért Szövetségünk álláspontja az, hogy minden esetben a segítségnyújtás tényéhez és nem a hozzátartozó személyéhez, illetve korábbi jogosultságához kellene kötni az ellátás igénylését és folyósítását. A szabályozás méltatlan helyzetbe hozhatja azokat a hozzátartozókat is, akik akár korábbi élethelyzetüket jelentősen átalakítva vállalják a fogyatékossággal élő személyek támogatását. – olvasható az ÉFOÉSZ oldalán.
Forrás: efoesz.hu
- Kollarics Hajnalka Vivien lett a Göllesz Viktor-ösztöndíj sport kategóriájának nyertese
- Tehetség, kitartás és szenvedély – Fabu András Dávid a Göllesz Viktor-ösztöndíj művészeti kategóriájának nyertese
- Egy hű társ emléke: 16 éves korában elaludt Oti, a vakvezető kutya
- Akadálymentes időutazás Aquincumban
- Vakvezetőkutyák világnapja az Allee-ban, rendhagyó programra várják az érdeklődőket
- Látássérült utazás határok nélkül – inspiráló online előadás
2026. április 28.
Újra villaséták indulnak az impozáns Sipeki-villában
2026. április 27.
Állatokkal visznek derűt a nehéz helyzetű gyerekeknek Olaszországban
2026. április 26.
Akadálymentesített vetítésekkel várja a nézőket a TISZApART Mozi
2026. április 25.
Akadálymentes időutazás Aquincumban
2026. április 24.