Együtt ünnepel a Balaton északi és déli partja
A Balaton legnagyobb és leglátványosabb tűzijátékát ígéri Balatonfüred és Zamárdi augusztus 20-ára, ahol a fogyatékossággal élőkre is gondoltak a programok szervezésénél.
A STRAND Fesztivál szervezőinek közleménye szerint a két, egymással szemközti tóparti város vezetői és a fesztivál szervezői egyeztettek programjaik összehangolásáról.
Ennek értelmében szerdán 22 órakor a balatonfüredi Tagore sétány előtti vízfelületen nagyjából negyed órán át rakéták és színes fények borítják majd az eget. Ez már a szemközti Zamárdiban is látható lesz, ahol a STRAND Fesztivál nyitónapján, a Geszti Sixty show és a Purple Disco Machine koncertje után, Paul Kalkbrenner fellépése előtt, a balatonfüredi programot követően azonnal elindul a „Balaton legnagyobb tűzijátékaként” beharangozott parádé.
Hozzátették: a tihanyi településvezetéssel egyeztetve a tűzijáték után a Tihanyi Apátság északi falán épületfestést láthat a közönség.
A fesztiválozók a Balatoni Kör segítségével kipróbálhatják az év legjobb strandételeit, péntek délelőtt pedig családi futóversenyt rendeznek, hogy fogyatékossággal élő és ép futók közösen élhessék át a mozgás örömét egy biztonságos, befogadó környezetben.
Forrás: MTI
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- Ingyenes továbbtanulási fórum segíti a hallássérült gyermekek családjait Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.