Dalra fakadtak a kecskemétiek a súlyos betegekért
- Jó hírek
- 2025. szeptember 25.
Kecskeméten közösségi sétát szerveztek, amelynek célja a figyelemfelhívás és az összefogás erősítése volt.
Az Alzheimer-kórban érintettek és hozzátartozóik számára különösen fontos, hogy a társadalom megértéssel és támogatással forduljon feléjük.
Zöld masnik és hangjegyek a kis táblákon, így indult csütörtök délután az Alzheimer séta. A programon nem csak idősek vettek részt, majdnem ugyanannyi fiatal is megjelent, és aktívan részt vett a rendezvényen, ahol a középpontban az Alzheimer-kór és a zene kapcsolata állt.
Az Alzheimer séta már a fiatalok körében is egyre népszerűbb
A kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda által immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Alzheimer sétát. A séta azért lett szeptember 18-án megtartva, mert ez a hónap az Alzheimer-kórban és a demenciában szenvedőkről való megemlékezés ideje, amely során világszerte rendezvényeket, előadásokat, figyelemfelhívó programokat szerveznek, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a súlyos betegségre – emelte ki beszédében dr. Bagi Anett, a kecskeméti EFI (Egészségfejlesztési Iroda) vezetője.
Beszélnünk kell róla, hogy az érintettek és a hozzátartozóik merjenek segítséget kérni!
A séta egy szimbólumként és egy közös üzenetként is szolgál, hiszen az összefogást erejét szemlélteti a program. A kecskeméti önkormányzat által elfogadott demenciaprogram lévén értékes eseményeket tudnak szervezni a betegség elfogadása érdekében. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és a demenciával foglalkozó szervezetek, szakemberek és a civil partnerek is segítenek a programok létrehozásában.
A fiatalok is gyarapodnak az eseményen, hiszen a Mercedes Akadémia sportolói, az Egészségügyi Iskola diákjai és a Táncsics Kollégium lakói is elfogadták a meghívást erre a nemes rendezvényre.
Énekszó zengte be a főteret
Annak jegyében, hogy a zenének milyen jó hatása van a lélekre és a memóriára, olyan programokat szerveztek, melyek ezt szimbolizálják. A rendezvényen a Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar éneke szólalt fel elsőként, amit a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola produkciója követett, majd pedig a Kecskeméti EFI Szenior Örömtánccsoport és a Hello-60 Örömtánccsoport előadása következett.
Az örömtánccsoportok produkcióit a fiatalok is velük együtt táncolták. A rendezvény pedig egy közös tánccal, vidám hangulatban zárult.
Forrás: baon.hu
- Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
- Egy nap, ahol mindenki sportolhat: jön a MERI Sportnap
- Befogadó játszótér épült Vácrátóton – minden gyerek együtt játszhat
- Csütörtök délutánig kérhető akadálymentes szavazóhelyiség
- Állatasszisztált programok indulnak egyszülős családoknak
- Braille-szavazósablonnal voksoltál? Most számít a véleményed
2026. április 15.
Nyolcéves lett az első „K” alom – különleges kutyák, különleges sorsok
2026. április 15.
Figyelem: módosul az ügyfélfogadás rendje Szekszárdon
2026. április 15.
Idén látássérült emberek tartják a vakvezetőkutyás bemutatót
2026. április 14.
Braille-szavazósablonnal voksoltál? Most számít a véleményed
2026. április 14.