Csörgőlabda villámtorna is lesz a II. Hungarikum Parasportnapon
- Programok
- 2025. február 11.
- 6

Öt iskola részvételével csörgőlabda villámtornát is rendeznek a II. Hungarikum Parasportnapon a Lakitelek Népfőiskolán február 21-én - közölték a szervezők az MTI-vel.
Simon Zoltán elmondta: tavaly szervezték meg először a parasportnapot a Kárpátia Rendezvényházban, amelyen a mozgásukban akadályozottak sportolási lehetőségeit mutattak be a környező települések – Lakitelek, Szentkirály, Nyárlőrinc és Tiszaalpár – hetedik, illetve nyolcadik osztályos tanulóinak.
A sportszervező hangsúlyozta: az érintett településeken kevesebb a fogyatékossággal élő fiatal vagy felnőtt, ezért a gyermekek nem találkoznak nap mint nap velük, így a rendezvény célja érzékenyítés is volt. A programsorozatra összesen 250 fiatal érkezett – tette hozzá.
A Magyar Parasport Napja alkalmából idén megrendezendő esemény középpontjába a látássérültek sportolási lehetőségeit helyezik. A programsorozatra érkezőket – elsősorban a 12-14 éves korosztályt – egyszerre szeretnék érzékenyíteni és motiválni a sport eszközei révén
– fogalmazott.
Simon Zoltán kiemelte: a kezdeményezéshez csatlakozott a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), a Magyar Kézilabda Szövetség, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetem, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikum hallgatói és diákjai, akik bemutatót tartanak a látássérültek egyik jellegzetes játékából, a csörgőlabdázásból.
A II. Hungarikum Parasportnap öt település – Lakitelek, Szentkirály, Nyárlőrinc, Tiszaalpár és Petőfiszállás – iskoláinak részvételével csörgőlabda villámtornával zárul.
„A játékhoz szükséges szemüveg néhány percre elsötétíti számukra a csarnok fényét, csakis a hallásukra és tapintásukra támaszkodhatnak majd„
– mondta a sportszervező.
A fiatalokhoz csatlakoznak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének versenyzői is.
A programsorozatot Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja majd meg.
A nap során előadást tart Orsós Zsolt, a Magyar Kézilabda Szövetség Parasport Albizottságának tagja, a csörgőlabda szakág vezetője; Nagy József, a Joe Force SE elnöke, testnevelő tanár; Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke, valamint Nagy Sándor sportpszichológus.
- Három évtized a méltó élet szolgálatában – A Kézenfogva Alapítvány küldetése
- Semmelweis-nap : Kollégái és saját lelkiismerete hajszolták őrületbe az anyák megmentőjét
- Kezdetét vette a Varázsceruza dalszerzőtábor
- A jegybank új ajánlással segíti a fogyatékossággal élőket
- Élet kerekesszékkel
- Mérföldkő a hallás-rehabilitációban
2025. július 10.
Élet kerekesszékkel
2025. július 10.
Új cicatanár érkezett az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjába
2025. július 10.
Hét éves a gödi Gondviselés Háza
2025. július 10.