Ahol a győzelem nemcsak a gólokról szól – focipálya hallássérült gyerekeknek
- Jó hírek
- 2025. október 1.
A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
Schmidt Ádám úgy vélekedett, hogy a valódi siker a győzelmek összessége, a focipálya felavatásával pedig egy valódi győzelmet ünnepelhetnek.
Hangsúlyozta, hogy köszönettel tartoznak a hallássérült gyermekek számára futballiskolát létrehozó Ezüstcipő Focisuli Alapítványnak, illetve az alapítvány vezetőjének, ifj. Fekete Lászlónak, aki kezdeményezte a pálya létrehozását.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az elnök édesapja, Fekete László válogatott labdarúgó akár három védővel a nyakán is képes volt gólt rúgni.
Ez is azt jelenti, hogy a sport szuper képességekkel képes felruházni mindenkit – mondta Schmidt Ádám.
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a sport a közösségteremtő ereje révén megtanítja az embereket az együttműködésre, illetve egy olyan közös nemzetközi nyelv, amelyet mindenki ért.
Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a helyettes államtitkárság által gondozott Nemzeti Tehetség Programra, amely a sport területén is támogatást tud nyújtani. A program honlapján pedig egy részletes, szűrőket alkalmazó tehetségtérképet is létrehoztak, ahol mindenki megtalálhatja a számára elérhető tehetségprogramot – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Ifj. Fekete László az Ezüstcipő Focisuli Alapítvány elnöke hangsúlyozta:
az a céljuk, hogy minden olyan feltételt biztosítsanak a hallássérült, beszédfogyatékos gyermekek sportolásához, amit nem hallássérült társaik megkapnak. Ugyanis az Ezüstcipő Focisuli utánpótlásnevelő alapítványának növendék sportolói ugyanolyan fizikai adottságokkal rendelkeznek, mint a többi gyerek.
Közlése szerint 2017-ben hozták létre a focisulit és növendékeik immár hat éve részt vesznek a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásnevelési programjában.
A sikerek közt sorolta fel, hogy 2019-ben a Puskás Aréna avató mérkőzésén a növendékeik kísérték a pályára az uruguayi csapat, 2021-ben pedig a labdarúgó Európa bajnokság budapesti mérkőzésén a magyar és a francia csapat játékosait.
A Magyarországon megrendezett utánpótlás Európa-bajnokságon labdaszedőként szerepelhettek a diákok.
Végül úgy vélekedett, hogy a hallássérült gyerekek a magyar sporttársadalom rejtett, még kiaknázatlan tömegbázisát jelentik.
Az intézmény által működtetett óvodában, általános iskolában és szakiskolában 172 gyermeket oktatnak. Az új sportpálya állami forrásból, 30 millió forint felhasználásával készült el.
- Elérte a 100. részt a „Múzeumi kincseink audionarrációval” sorozat
- Kollarics Hajnalka Vivien lett a Göllesz Viktor-ösztöndíj sport kategóriájának nyertese
- Tehetség, kitartás és szenvedély – Fabu András Dávid a Göllesz Viktor-ösztöndíj művészeti kategóriájának nyertese
- Egy hű társ emléke: 16 éves korában elaludt Oti, a vakvezető kutya
- Látássérült utazás határok nélkül – inspiráló online előadás
- Akadálymentes időutazás Aquincumban
2026. április 27.
Állatokkal visznek derűt a nehéz helyzetű gyerekeknek Olaszországban
2026. április 26.
Akadálymentesített vetítésekkel várja a nézőket a TISZApART Mozi
2026. április 25.
Akadálymentes időutazás Aquincumban
2026. április 24.