A bizalom és a bátorság útján – így vizsgáztak le együtt
Kovács Attila és vakvezető kutyája, Mirkó sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tettek Budapesten – egy történet bizalomról és összhangról.
A páros az Infóparktól az Újbuda-központig tartó útvonalon mutatta be felkészültségét a napsütéses őszi időben. Mirkó magabiztosan közlekedett gyalogosan, villamoson és buszon is – helyet keresett, reagált a forgalomra, és pontosan tudta a feladatát.
Attila, a 25 éves, látássérült fiatalember idén nyáron szerzett diplomát az ELTE-n, programfejlesztő informatikus szakon. Azóta már egy multinacionális cégnél dolgozik programozóként, ahol minden akadálymentes eszköz és szoftver rendelkezésére áll a munkavégzéshez.
A tanulással teli évek után most szabadidejében sokat olvas, rendszeresen használja a Dital könyvtárat, és csörgőlabdázni is jár. Mivel Budapesten él, gyakran sétál a kutyáival – ugyanis Mirkó már a második vakvezető kutyája. Az első, a 11 éves Sunny, ma már nyugdíjas éveit tölti, de továbbra is Attila szerető gondoskodásában él. Sunny és Mirkó jól kijönnek egymással, de aktivitásuk életkoruk miatt különbözik: míg Sunny pihen, addig Mirkó dolgozik a gazdájával.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége balesetmentes közlekedést, sok boldog kutyás évet és további szakmai sikereket kívánnak Attilának.
Külön köszönet illeti Rithnovszky-díjas kölyöknevelőiket, Palocsay Ilonát és Gézát, akik nagy szerepet játszottak Mirkó szocializációjában. Hálás köszönet Bajnóczy Enikő kiképzőnek, aki nemcsak Mirkónak, hanem korábban Sunnynak is segített felkészülni, továbbá Angyal Lászlónak a kiképzés során nyújtott támogatásért.
Köszönet Varga Viktóriának, Farkas Darinkának és Gabelics-Szilágyi Melindának, a vizsgabíróknak elkötelezett munkájukért.
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.