33. alkalommal rendezték meg a Sérült Gyermekek Napját
A fogyatékossággal élők mindig számíthatnak a kormány támogatására és figyelmére – mondta a miniszterelnök főtanácsadója Budapesten, a Fővárosi Állat- és Növénykertben 33. alkalommal megrendezett Sérült Gyermekek Napján.
Nyitrai Zsolt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) által szervezett rendezvényen kiemelte, a kormány a „semmit rólunk nélkülünk elvét” tartja szem előtt, ezért mindig kikéri a fogyatékosügyi szervezetek véleményét egy-egy döntés előtt, valamint stabil, kiszámítható költségvetési forrást biztosít számukra.
A kormány és a civil szervezetek együttműködésére jó példa az állatkerti rendezvény, amelynek megvalósulását térítésmentes közösségi közlekedés biztosításával segítették
– tette hozzá a főtanácsadó.

Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az ÉFOÉSZ kiemelt partnere a kormánynak.
Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke megköszönve az állatkert és a miniszterelnöki hivatal támogatását azt mondta, a Sérült Gyermekek Napja jó alkalom arra, hogy felhívják a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élők ügyére, nehezített életkörülményeire.
Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója elmondta, idén mintegy tízezer résztvevőt várnak a már komoly hagyománnyal rendelkező rendezvényre.
Az ÉFOÉSZ korábbi tájékoztatása szerint fellépett a Zanzibar együttes, Kalap Jakab és Rolando bűvész, a kísérőprogramok között szerepelt textil-és arcfestés, emellett fogászati busszal és ajándékokkal is készültek.
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- Házi döntővel zárult a curling B liga, két SSC-páros állhatott dobogóra
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.
Karácsony előtt országos összefogásra hív a Magyar Vöröskereszt
2026. november 3.













































