Újabb öt évig Szabó László irányíthatja a FODISZ-t
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2025. április 29.
A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) közgyűlése egyhangúlag újabb öt évre Szabó Lászlót bízta meg a szervezet elnöki feladatainak ellátásával.
A FODISZ közleményében emlékeztetett, hogy Szabó László 2013 óta vezeti a szervezetet.
„Az elmúlt négy év a kihívásokból való építkezés időszaka volt” – emelte ki az újraválasztott elnök.
Mint beszámolójában elmondta, a pandémia utáni bizonytalan időszakban is rendíthetetlenül hittek a FODISZ közösségformáló és reményt adó erejében.
„2021-ben megújítottuk a Diákolimpiai rendszert, helyi és regionális alternatívákkal biztosítottuk a sportolás lehetőségét a fiataloknak, bevezettük a regionális felmenő rendszert. 2022 a közösségek visszatérésének éve volt. Újra megteltek a sportpályák, tornacsarnokok, uszodák – élettel és lelkes sportolókkal. Országos és regionális szinten is elkezdtünk újra kiemelkedő aktivitást tapasztalni: 13 országos és 9 regionális versenyt rendeztünk, köztük a legendás „Kapkodd a lábad!” sor- és váltóverseny jubileumi, 20. döntőjét is. Bevezettük az eszköztámogatási rendszert, hogy minden vármegyében elérhetőek legyenek a sportoláshoz szükséges feltételek, és ne állhasson az utunkba akadály. 2023 már a stabil növekedés és a programbővítés éve volt. Közel 7500 fiatal vett részt eseményeinken, új sportágakat vezettünk be – mint a darts, horgászat vagy a vak-asztalitenisz, erőemelés, frame running- futókerékpár -, és megerősítettük kapcsolatainkat a sportági szakszövetségekkel. Kiemelten kezeltük a tehetséggondozást, többek között a Mozgásjavító Kupa révén, ahol mozgássérült fiatalok mutatták meg: a sport valóban mindenkié.„
A tavalyi év kapcsán Szabó László úgy fogalmazott:
„Ebben az évben már rendszerszinten gondolkodtunk. Megújult versenynaptárunk minden sérülésspecifikumú tanulónak kínált sportolási lehetőséget, több mint száz versenyen keresztül vármegyei és országos szinten. Ezek az események nem csak sportélményeket jelentettek, hanem a közösségformálás és a társadalmi befogadás fontos terepei is voltak.”
A jövőre vonatkozó tervekről szólva a Magyar Paralimpiai Bizottságot is vezető Szabó László kiemelte: egy olyan egységes, átlátható és országosan hozzáférhető, széles sportági palettával rendelkező versenyrendszert kívánnak tovább építeni, amely minden fogyatékossággal élő fiatal számára nyitott – függetlenül attól, hogy értelmileg vagy tanulásban akadályozott, mozgás- vagy hallássérült, látássérült vagy éppen szervátültetett.
„A jövőben alapfeladatunkon felül kiemelt szerepet kap a tudományos munka és az érdekvédelem szövetségünkben. Továbbá elkötelezetten dolgozunk azon, hogy a hazai tehetségek nemzetközi szinten is megmérethessék magukat – mert hiszünk abban, hogy a magyar fiatalok a világ élvonalában is helyt tudnak állni. Ennek ékes példája a közelmúltban elért sikerünk: aranyérmet hozott haza a FODISZ csapata az U15-ös ISF Gymnasiadéről, ezzel is öregbítve Magyarország hírnevét.” – mondta Szabó László.
- Tíz éve Rióban: 18 magyar érem és új paralimpiai tehetségek
- Jótékonysági fesztivált szervez a Veszprémi Petőfi Színház egy nehéz sorsú fiatal megsegítésére
- Fontos változás a kutyasétáltatásban: kivételt kaptak a segítő kutyák
- Siketek Világnapja 2026: egész napos programokkal várják az érdeklődőket Egerben
- A retina „újrakapcsolásával” próbálják visszaadni a látást a kutatók
- Daganatos beteg gyerekek rajzai láthatók a Nemzeti Múzeumban
2026. szeptember 14.
34. alkalommal rendezik meg a Sérült Gyermekek Napját Budapesten
2026. szeptember 14.
Siketek Világnapja 2026: egész napos programokkal várják az érdeklődőket Egerben
2026. szeptember 13.
Három magyar paraíjász, három egyéni csúcs az indiai világkupán
2026. szeptember 12.
Erős mezőnyben szerzett tapasztalatot a két magyar para-taekwondós
2026. szeptember 11.