Új díj az önzetlen hősöknek a szociális és fogyatékosságügy területén
- Jó hírek
- 2025. július 18.
Az ÉTA Országos Szövetség új elismerést alapított, az ÉTA Civil és Önkéntes Díjat, hogy köszönetet mondjon azoknak a civil szervezeteknél dolgozóknak és önkénteseknek, akik hosszú évek óta segítik a fogyatékossággal élő embereket, családtagjaikat.
Ez a díj azoknak szól, akik mindennapi munkájukkal, idejük és szabadidejük feláldozásával teszik könnyebbé mások életét, és példát mutatnak elfogadásból és toleranciából.
Évente legfeljebb három személy kaphatja meg az elismerést
A jogvédelem alatt álló díj egy emlékplakettből, egy elismerő dokumentumból és pénzjutalomból áll majd. Utóbbi 2026-tól nettó 300 ezer forint lesz, amit az ÉTA Szövetség nem állami támogatásból befolyó éves költségvetése biztosít.
Bárki jelölhet arra érdemes személyt, legyen az magánszemély – különös tekintettel a fogyatékossággal élőkre és közösségeikre –, civil szervezet, vagy akár szakmai és érdekvédelmi szervezet. A jelöléseket minden év április 30-ig lehet benyújtani elektronikus úton, az ÉTA Szövetség honlapján keresztül.
A beérkezett jelöléseket egy öttagú testület bírálja el, majd a kiválasztottakról az ÉTA Szövetséggel együttműködő országos szervezetek elnökei és az ÉTA elnöke döntenek. A díjat a tervek szerint évről évre a Szociális Munka napján, novemberben, ünnepélyes keretek között adják majd át a díjazottaknak.
****
A díjjal kapcsolatos hivatalos információk, dokumentumok ITT elérhetők.
Forrás: eta-szov.hu
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- Ingyenes továbbtanulási fórum segíti a hallássérült gyermekek családjait Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.