Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban
- Jó hírek
- 2025. július 9.
Szvitacs Alexa bronzérmet nyert egy Las Vegas-i meghívásos paraasztalitenisz-versenyen.
A WTT külön figyelmet fordít a para versenyzőkre, amivel igyekeznek őket népszerűsíteni és bemutató verseny keretén megismertetni őket, ez a Para Showcase, amelyre meghívás útján lehet részt venni, itt lett harmadik helyezett Szvitacs Alexa.
A csoportban a legkönnyebben a koreai ellenfelét győzte, később hihetetlen nagy mérkőzésen maradt alul brazil ellenfelével szemben, amelyen nagyot küzdve visszakapaszkodott a mérkőzésbe. A biztos továbbjutásért le kellett győznie dán riválisát, akinek sikerült meglepnie Alexát, majd a vártnál szorosabb mérkőzésen sikerült felülkerekednie.
A továbbjutást követően az elődöntőben következhetett az egyik legnagyobb riválisa elleni összecsapás, a lengyel Pek Karolinával. A két játékos jól ismeri egymást, a mérkőzés eredménye szintén ezt mutatja, mert ugyan három játszmában a lengyel győzött, de mindannyiszor a lehető legminimálisabb különbséggel.
A magyar para-asztalitenisz elmondhatja magáról, hogy WTT Smash Para Showcase eseményről is van most már egy érme Szvitacs Alexa jóvoltából.
WTT USA Smash Para Showcase
Elődöntő:
Szvitacs – Pek (lengyel) 0:3 (-11, -9, -9)
Selejtező:
Szvitacs – Kim (koreai) 3:0 (4, 7, 8)
Szvitacs – Rauen (brazil) 2:3 (-7, -10, 11, 6, -6)
Szvitacs – Nielsen (dán) 3:2 (-4, 4, 8, -11, 6)
Forrás: MOATSZ – Fotó: WTT
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.