Sport és elfogadás kéz a kézben – inspiráló nap Edelényben
- Jó hírek
- 2025. október 21.
Sport, közösség, elfogadás – Radomszki Lászlóné Mónika helyettes államtitkár is részt vett az Edelényi Nyitott Úszóversenyen.
Radomszki Lászlóné Mónika, fogyatékosságügyi helyettes államtitkár is részt vett a Görögkatolikus V. Edelényi Nyitott Úszóversenyen 🏊♀️, amelynek célja a fogyatékossággal élő és az ép úszók közös versengése volt.
„Ez a nap nemcsak a sportról szól, hanem az összetartozásról, az elfogadásról és arról, hogy mindannyian mások vagyunk, mégis egyformán értékesek.” 🙏💫
Az államtitkár háláját fejezte ki a szervezőknek és a résztvevőknek, akik közösen tették emlékezetessé ezt a napot:
„Gratulálok a nyerteseknek és a szervezőknek!”
Az esemény igazi példája volt annak, hogy a sport nemcsak verseny, hanem közösség és elfogadás is. 🌊🤝💙
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- Ingyenes továbbtanulási fórum segíti a hallássérült gyermekek családjait Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.