Keresett kifejezés: a (találatok száma: 1292 db)

Bejegyzés

Ha fáj a feje és fáradtnak érzi magát, ez az oka

A tartós hőség leginkább az időseket és a szív-érrendszeri betegeket viseli majd meg, de az egészséges szervezet számára is megterhelő.

2025. augusztus 12.
Bejegyzés

Kevesen élnek vele, pedig lenne rá lehetősége

Idén változtak a közgyógyellátás szabályai, a kedvezményes gyógyszervásárlási lehetőség többeket érint, mint ahányan valóban igénybe is veszik.

2025. augusztus 12.
Bejegyzés

Több mint ezren vesznek részt hétvégenként a családi Zánkai Erzsébet-táborban

Több mint ezren vesznek részt hétvégenként a családi Zánkai Erzsébet-táborban; 2018 óta 60 ezer család pihenhetett itt a mintegy 3 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően – közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján, a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa.

2025. augusztus 12.
Bejegyzés

Rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti a Magyar Vöröskereszt

Rászoruló gyerekek iskolakezdéséhez kíván segítséget nyújtani a Magyar Vöröskereszt Jókedvvel az iskolába! elnevezésű kampánya, amelynek célja, hogy a gyerekek megfelelő felszereléssel kezdhessék meg a tanévet.

2025. augusztus 11.
Bejegyzés

Programsorozattal segíti a családokat a Bethesda Gyermekkórház a képernyőidő csökkentésében

Programsorozattal segít a családoknak a Bethesda Gyermekkórház a gyerekek képernyőidejének csökkentésében; a kórház legújabb kampányában kapaszkodókat kíván adni a magukat gyakran eszköztelennek érző szülőknek – tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t.

2025. augusztus 11.
Bejegyzés

Hogyan mondjunk el egy történetet úgy, hogy ne ártsunk?

A történetmesélés dilemmái – lehetünk egyszerre hitelesek, etikusak és hatékonyak, ha sérülékeny emberekről beszélünk?

2025. augusztus 11.
Bejegyzés

Sikeres nyári táborok: kreatív és családi programsorozat az Autitok Egyesületnél

Idén is megtartotta nyári táborait a soproni Autitok Egyesület júliusban, akik egy kreatív, önismereti és egy SNI-specifikus családi tábort szerveztek.

2025. augusztus 10.
Bejegyzés

Új, kizárólag autista tanulók számára fenntartott tagintézmény jön létre Egerben

Telephely helyett önálló autista tagintézmény alakul Egerben. A Szalaparti EGYMI új egysége 150 tanulót fogadhat.

2025. augusztus 10.
Bejegyzés

Szervátültetettek Világjátéka

A németországi Drezda ad otthont a 2025-ös Szervátültetettek Világjátékának, ahol 54 ország több mint 2500 sportolója méri össze tudását. A 25. világjáték célja, hogy bemutassa: a szervátültetés nem lezárás, hanem új kezdet lehet – mozgással, közösséggel és célokkal.

2025. augusztus 9.
Bejegyzés

Figyelmesebb kommunikációval erősebb közösség a Magyar Postánál!

A kecskeméti postán példás módon valósult meg a kommunikációs akadálymentesítés: Tóth Tímea postavezető és Gáll Kitti, hallássérült kerékpáros kézbesítő megosztották tapasztalataikat arról, hogyan lehet sikeresen együtt dolgozni nyitottsággal és empátiával.

2025. augusztus 9.