Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
- Jó hírek
- 2025. október 14.
A Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum 13. D osztálya bebizonyította, hogy az összefogás és a szeretet valóban csodákra képes.
A debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjai ismét bebizonyították, mit jelent a valódi közösségi szellem és emberség. A 13. D osztály tanulói adománygyűjtést szerveztek, majd az összegyűlt ajándékokat személyesen vitték el a Böszörményi úti, fogyatékkal élő gyermekeket gondozó otthonba, hogy egy kis örömöt vigyenek az ott élők mindennapjaiba – számolt be róla az iskola közösségi oldala.
A diákok kezdeményezése nemcsak a rászoruló gyerekeknek jelentett segítséget, hanem példát is mutatott arról, hogyan válhat a szeretet és az önzetlenség a közösség összetartó erejévé.
Az intézmény kiemelte: a 13. D osztály tanulói nagyszerű példát adtak mindenkinek az összefogásról, a segítés fontosságáról és arról, milyen érték rejlik abban, ha valaki hivatástudattal fordul mások felé.
Forrás: HAON
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.