Para-díjlovas konferencia Birminghamben magyar szereplővel

Megosztás:

Az esemény témái között a paradíjlovaglás aktuális helyzete, a jövőbeli tervek, a klasszifikációs változások, a szabályrendszer átalakítása és a bíróképzés is szerepelt.

A kétnapos konferencián összesen 19 előadó, köztük Ronan Murphy a Nemzetközi Lovassport Szövetség igazgatója szólalt fel különböző témákban.

Az utóbbi években a paradíjlovaglás jelentős fejlődésen ment keresztül. A versenyek száma 2007 óta meghatszorozódott, míg a sportolók létszáma 2009 és 2023 között 60%-kal emelkedett. Különösen Európa dominál, a versenyek 67%-át itt rendezték meg, de nő az érdeklődés Amerikában és Ázsiában is. A regisztrált lovak száma 74%-kal gyarapodott, ami szintén a sportág bővülését tükrözi.

A FEI 2018 óta dolgozik a klasszifikáció tudományos megalapozásán, ezért együttműködésben a brit Lancashire Egytemmel és más intézmények szakértőivel, objektív biomechanikai és klinikai méréseket végeznek. Az új rendszer célja, hogy a sportági klasszifikáció megfeleljen a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság 2025. évi új kódexének, amely szigorúbb, egységesebb és igazságosabb besorolást ír elő minden parasportág számára.

A versenyeken a sportolók egyre nehezebb feladatokat teljesítenek, ezért a FEI a programok átalakítását tervezi. A „Freestyle” (Kűr) programokat egységesítik a Grand Prix szintű elemekkel, és új szinteket vezetnek be a kezdők és haladók számára. Az új szabályok várhatóan 2027-ben lépnek életbe.

A FEI célja a pontos, következetes és igazságos értékelés. Modern eszközökkel elemzik és szükség esetén korrigálják a bírói pontozást és folyamatosan fejlesztik a bíróképzést is, akár mesterséges intelligencia bevonásával is.

A sport technológiai fejlődése is figyelemreméltó. A Longines nyomkövető rendszer kamerák segítségével követi a lovakat és segít a teljesítmény elemzését. Digitális pontozás, valós idejű visszajátszás, valamint a nézői pontozás is a nézőélmény növelését és az átláthatóságot szolgálják.

Magyarországot dr. Fonyódi Ildikó, a párizsi Paralimpiai Játékok magyar paradíjlovas versenyzője képviselte a konferencián. Az ott elhangzottak, valamint a sportág vezetőivel és más országok képviselőivel kialakított személyes kapcsolata nagy segítséget nyújt a hazai paralovaglás fejlesztéséhez.

Forrás: Magyar Paralimpiai Bizottság
Fotó: Facebook

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük