Mozgáskorlátozott férfit raboltak ki fiatalkorúak Borsodban – elítélték őket
- Életmód
- 2025. november 15.
Jogerősen három és fél év javítóintézeti nevelésre rendelt három fiatalkorút az Ózdi Járásbíróság, mert 2024 júniusában kiraboltak egy mozgáskorlátozott férfit. Negyedik társukat 2 évre próbára bocsátották.
A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a négy fiatal Ózdon autózott; egyikük felfigyelt egy áruház raktára melletti lépcsősoron a mozgáskorlátozott férfira. Hárman kiszálltak és hátulról megközelítették a sértettet, míg negyedik társuk és egy, az eljárásban nem érintett személy a kocsiban várakozott. Elvették a férfi övtáskáját. Eközben a sértett kibillent egyensúlyából és a korlátnak esett.
A fiatalok autójukkal elhagyták a helyszínt, majd egy parkolóban átnézték a sértett táskáját, amiből két bankkártyát elvettek, minden mást egy kukába dobtak. Az első- és negyed rendű vádlott egy élelmiszerboltban próbált vásárolni a bankkártyákkal, amik közül csak az egyikkel tudtak fizetni; később több tranzakciót hajtottak végre különböző üzletekben.
A négy vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság az első-, másod- és harmadrendű vádlott esetében csoportosan, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más kisebb súlyú bűncselekmények miatt 3 év 6 hónap javítóintézeti nevelést rendelt el, negyedrendű társukat pedig információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondták ki bűnösnek és 2 évre próbára bocsátotta.
Az ítélet jogerős.
- Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
- Egy nap, ahol mindenki sportolhat: jön a MERI Sportnap
- Befogadó játszótér épült Vácrátóton – minden gyerek együtt játszhat
- Csütörtök délutánig kérhető akadálymentes szavazóhelyiség
- Állatasszisztált programok indulnak egyszülős családoknak
- A világ legdrágább műkincsei közé tartoznak a Fabergé-tojások
2026. április 15.
Nyolcéves lett az első „K” alom – különleges kutyák, különleges sorsok
2026. április 15.
Figyelem: módosul az ügyfélfogadás rendje Szekszárdon
2026. április 15.
Idén látássérült emberek tartják a vakvezetőkutyás bemutatót
2026. április 14.
Braille-szavazósablonnal voksoltál? Most számít a véleményed
2026. április 14.