Minden gyermeknek szerető családban a helye
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy minden olyan gyermek, akit nem nevelnek, vagy nem nevelhetnek fel vér szerinti szülei, szerető családban nőhessen fel – mondta a kulturális és innovációs miniszter Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Hankó Balázs a videóban elmondta: megvizsgálta a sajtóban megjelent beteg gyermek örökbefogadásának kérdését, és arra jutott, hogy az örökbe fogadni kívánó család vonatkozásában egy új pszichológiai szakértői vizsgálatot kezdeményez, amelynek költségét természetesen a Kulturális és Innovációs Minisztérium fedezi.
„Mint ahogy az elmúlt több év során a beteg gyermek vonatkozásában minden egészségügyi ápolási költséget biztosítottunk. Mi több, most nyáron egy életmentő 10 órás műtétre is szükség volt a gyermek esetében, de most is ott állunk a gyermek mellett, minden költséget az ápolás vonatkozásában is biztosítunk”
– hangsúlyozta.
A miniszter tudatta: mindezek alapján arra kérte Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztost, hogy csütörtökön vegye fel a kapcsolatot a gyermekkel, az őt ápoló kórházzal, valamint a családdal „és a lehető leggyorsabban, és a legmegnyugtatóbb módon, a szabályok figyelembe vételével segítsük azt, hogy a gyermek minél hamarabb szerető családban nevelkedhessen”.
„Az elmúlt évek során számos olyan jogszabály-módosításunk volt, amely ezt a nagyon fontos és nehéz kérdést próbálta úgy rendezni, hogy minél több gyermek nőhessen föl szerető családban. Az elmúlt év során már több mint 1200 gyermek esetében sikerült ebben előrelépnünk, és igen, a tavaly nyáron elindított úgynevezett hathetes örökbefogadási szabálynak a kórházban hagyott gyermekek esetében 122-en találtak egy év alatt szerető családra”
– mondta.
Hozzátette: tudja, hogy sokat kell még tenniük annak érdekében, hogy minden olyan gyermek, akit nem nevelnek vagy nem nevelhetnek fel vér szerinti szülei, szerető családban nőhessen fel, de elkötelezettek.
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.