Folytatódott a tagegyesületek részére indított szakmai továbbképzés-sorozat
Folytatódott a tagegyesületek részére indított szakmai továbbképzés-sorozat, melyet az MVGYOSZ a Belügyminisztérium támogatásával, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) közreműködésével valósít meg.
A hetedik, személyes részvétellel megvalósuló alkalmon az érdekképviseleti munkához kapcsolódó témaköröket interaktív formában dolgozták fel a résztvevők dr. Nagy Sándor elnök és Fekete Zoltán kommunikációs vezető koordinálásával. A tagegyesületek képviselői az előadókkal együttműködve sorra vették a témához kapcsolódó jogszabályokat, összegyűjtötték a fogyatékosság tényével és a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos javasolt, az európai normáknak is megfelelő kifejezéseket, beszéltek a látássérült embereket érintő sztereotípiákról, majd ezt követően megosztották egymással az érdekképviselet és az esélyegyenlőségi programok lokális jógyakorlatait.
A szakmai program egy protokoll- és tárgyalástechnikai blokkal fejeződött be, mely során a megbeszélésre való tartalmi felkészülésről, az öltözködésről, az egyeztetés célorientált irányításáról, valamint a kísérő szerepéről is szó esett.
- Több mint tanszer: fejlesztő órákra is gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet
- Megérkeztek az első tanszercsomagok a rászoruló általános iskolásokhoz
- Élmények korlátok nélkül: ismét akadálymentes napot rendeznek Orfűn
- Rendkívüli szemműtét: öt év vakság után is visszatérhetett egy nő látása
- A világ élmezőnyében végzett a magyar paradíjlovas Aachenben
- Tanszereket adományoztak
2026. szeptember 5.
Daganatos beteg gyerekek rajzai láthatók a Nemzeti Múzeumban
2026. szeptember 4.
Változott a koraszülöttek világnapjának időpontja
2026. szeptember 4.
Iskolatáskákkal segíti a rászoruló vajdasági gyerekeket a Karitász
2026. szeptember 3.
Összefogással könnyebb az iskolakezdés: kétezer gyermek kap segítséget
2026. szeptember 3.