Folytatódik a fogyatékossággal élők lakhatási programja
Folytatódik a fogyatékossággal élők lakhatási programja, már 5300-an kaptak új esélyt a teljesebb életre – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
Fülöp Attila azt írta, a szocializmus idején fogyatékossággal élő honfitársakat városszéli, több száz fős intézményekbe zárták, láthatatlanul, magányosan.
„Mi hiszünk abban, hogy mindenki megérdemli a méltó, családias otthont és az önálló élet lehetőségét” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, ezért indította el a kormány 2013-ban a támogatott lakhatás programot, ahol kis házakban és lakásokban, biztonságos környezetben élhetnek fogyatékossággal élő embertársaink, mindig támogatással, sosem magukra hagyva őket.
Fülöp Attila kiemelte, az elmúlt években 5300 ember kapott új esélyt egy önállóbb, teljesebb életre. „Most pedig Budapesten 2026 végéig több mint 100 új férőhelyet hozunk létre, 1 milliárd forintos kormányzati támogatással, az önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek együttműködésében” – írta.
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.