Egyéves az új tarifarendszer, több tízezres megtakarítás a családoknak
- Jó hírek
- 2025. március 6.
Több tízezres megtakarítást jelentett a családok számára és több százezer új utast eredményezett az egy éve életbe lépett, vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer a közösségi közlekedésben - közölte a MÁV-csoport.
2024. március 1-jén lépett életbe az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja. Olcsóbb és egyszerűbb lett vonaton, autóbusszal vagy éppen HÉV-vel utazni Magyarországon, illetve megvalósult a nemzeti tarifaközösség, amelynek köszönhetően országszerte egyetlen díjtermékkel igénybe vehetők a közlekedési közszolgáltatások, egyes településeken (például Budapest, Csongrád, Ercsi, Esztergom, Érd) a helyi járatokon is.
Az új tarifarendszer akár több tízezer forintnyi megtakarítást is jelenthet a magyar családoknak, ráadásul az olcsóbb tarifákkal párhuzamosan egyszerűbb és átláthatóbb lett a kedvezmények rendszere is – írták.
Hozzátették: az új tarifákkal százezres nagyságrendben sikerült olyan utasok számára versenyképes alternatívává tenni a közösségi közlekedést, akik korábban autóval jártak munkába.
Ennek is köszönhető, hogy 2024-ben a MÁV-csoport utazásszáma minden eddigi rekordot megdöntve meghaladta a lélektani határnak tekinthető egymilliárdot, miközben nem csökkentek a menetdíjbevételek, hiszen az olcsóbb bérletekből jóval több fogyott – ismertették.
Kitértek arra: a jegy- és bérlettermékek, valamint a kedvezményrendszer a teljes átalakítás révén sokkal könnyebben érhető el mindenki számára; emellett a kedvezményeket is bonyolult igazolások nélkül vehetik igénybe a jogosultak.
Jegyvásárlásra minden harmadik utas már inkább az önkiszolgáló felületeket használja, minden ötödik a MÁV-appot. Áprilistól ezt fokozatosan egy teljesen új, MÁV+ elnevezésű applikáció fogja felváltani, amely idén havonta bővül majd újabb funkciókkal.
A kedvezményrendszer változásának köszönhetően 700 ezer 6-14 éves gyerek egy éve díjmentesen, egymillió 14-25 éves fiatal pedig féláron közlekedhet. Háromszázezer 65 év alatti nyugdíjasnak is ingyenes az utazás, ugyanúgy, mint a 65 év fölöttieknek, és 280 ezer fogyatékossággal élőnek is. Egymillió közalkalmazott 50 százalékos kedvezménnyel veheti igénybe a járatokat, továbbá 200 ezer nagycsaládos térítésmentesen utazhat, ha családjával együtt kel útra.
Emellett 900 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgár évente 12 alkalmas ingyenes utazásra kap lehetőséget az országban
– összegezték.
Általánosan jellemző az elmúlt egy évre, hogy nőtt mind a teljesárú, mind a kedvezményes (tanuló-) bérletek vásárlása. Míg 2023-ban 6,6 millió, 2024-ben több mint 10 millió bérlet fogyott.
A tarifareform előnyei közé sorolták, hogy egyszerűbbé vált a kedvezményre jogosultak ellenőrzése is a MÁV-csoport járatain, a bliccelések korábban növekvő tendenciája megfordult, és már kevesebben próbálnak jegy nélkül utazni a MÁV-csoport járatain. A megbüntetett bliccelők száma azonban tavaly még így is meghaladta a 27 ezret.
Kiemelték: a környezettudatos utazás terjedése, a vármegye- és országbérletek 2023-as bevezetése, valamint a tarifareform hatására jelentősen nőtt a közösségi közlekedés népszerűsége, ezáltal az utasforgalom is.
„Tavaly a MÁV-csoport járatain (vasút, helyközi és helyi busz, HÉV) a lélektani határnak tekinthető 1 milliárd utazást is meghaladtuk, ebből mintegy 700 millió autóbuszokon, 300 millió vasúton zajlott„
– közölték.
Rámutattak arra, hogy jóval többen és többet utaznak vasúton vagy busszal, mint korábban: az energiahivatal előzetes adatai szerint a vármegye- és országbérletek bevezetése óta – a megtett utaskilométerek arányában – közel 20 százalékos eltolódás figyelhető meg az autótól a környezetkímélő vasút, autóbusz és a HÉV irányába.
- Négy történet, négy autista élet – különleges sorozat a BBC Earth csatornán
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Pedagógusoknak indít képzéssorozatot az AOSZ az autista tanulók támogatására
- Új együttműködés segíti az akadálymentesítést a Pécsi Tudományegyetemen
- Villaséták a Sipeki-villában: építészeti különlegességek és történetek
- Március 15. – központi állami rendezvény és programok nemzeti ünnepünk alkalmából
2026. március 18.
Jótékonysági koncerttel ünneplik a költészet napját
2026. március 18.
Autizmus régen és ma: egy szemléletváltás története
2026. március 18.
Idén is Kövér László a világnapi autizmus kampány fővédnöke
2026. március 17.
Újra meccsre várják az autizmussal élő családokat
2026. március 17.
„Érték vagy!” – a befogadó munkaerőpiac volt a középpontban Veszprémben
2026. március 17.