Átadták a Szőlőszem Evangélikus Óvodát
- Jó hírek
- 2025. október 31.
- 10
Átadták a Szőlőszem Evangélikus Óvodát kedden Budapest 16. kerületében.
„Üzenete van a társadalom felé ezeknek az óvodáknak” – fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az új evangélikus óvoda átadásán.
Az államtitkár felidézte a több mint tíz éve elindított óvodaprogramot, amelynek köszönhetően országszerte számos intézmény épült és újult meg – és amely a jövőben is folytatódik, többek között Kelenföldön, Veszprémben és Kecskeméten.
Elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben is biztosított forrás áll majd rendelkezésre az Evangélikus Egyház számára, és kiemelte: az új óvoda 80 millió forintos állami támogatással valósulhatott meg.
Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a keresztény tanítás alapjai közé tartozik a betegek, a sérültek és a fogyatékkal élők, valamint családjaik támogatása – az új intézmény ennek a szemléletnek is kézzelfogható példája.
Közösség, hit és szeretet az óvoda középpontjában
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere köszönetet mondott a kormány és az egyház együttműködésével megvalósuló óvodaépítési programért.
Véleménye szerint az Evangélikus Egyház méltó és felelősségteljes feladatot vállalt ezzel az intézménnyel, amely nemcsak oktatási, hanem lelki közösségi térként is szolgál majd.
„Az egyházat, mint közösséget, a hit és a szeretet tartja össze – ezt a szemléletet tudják továbbadni az autizmussal élő gyermekeknek és családjaiknak is” – fogalmazott a polgármester.
Hozzátette: külön öröm, hogy a XVI. kerület nevelési és oktatási intézmények kínálata tovább bővült, és az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja ezek működését.
Teltházas indulás a gyógypedagógiai óvodában
Az ünnepségen istentiszteletet tartott Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, míg Liska András, az egyházkerület felügyelője köszöntőt mondott.
Szunyoghy Györgyi, a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola főigazgató-helyettese elmondta, hogy az új gyógypedagógiai óvodában már az idei tanévtől kilenc autizmussal érintett gyermeket látnak el – az intézménybe pedig kétszeres túljelentkezés volt.
Forrás: MTI
- Megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációját elősegítő programok támogatása 2025
- A Wildboars paradarts játékosa magyar sporttörténelmet írt
- Jelnyelven fedezhetik fel Magyarországot a hallássérült turisták
- A Jónak lenni jó! kampány idén a kárpátaljai gyermekeket segíti
- Gázzal robbantotta rá a lakást magára és kislányára
- A magyarok támogatnák, hogy a genetikai betegségekkel élő gyerekek gyógyszert kapjanak
2025. november 7.
Sétálj a dokiddal: közös lépések a képernyőidő csökkentéséért
2025. november 7.
Jaws 2026 a Gépházban: Fedezd fel a webet AI segítségével
2025. november 6.