Arany- és bronzérem a Sao Paulo-i Para Vívó Világkupán
- Jó hírek
- 2025. március 4.
A magyar csapatot Krajnyák Zsuzsanna és Nádasdy Anna képviselték versenyzőként, Feczer Viktor pedig szövetségi kapitányként segítette a sportolókat.
A versenyt Anna kezdte meg a csütörtöki napon kardvívásban, ahol sajnos az első nap alulmaradt georgiai ellenfelével szemben, így az ötödik helyezést érte el.
Pénteken Zsuzsi következett párbajtőrben, aki a legjobb nyolc között csatlakozott be a versenybe. Első asszójában felülkerekedett indiai ellenfelén, ám az elődöntőben brit versenytársa jobbnak bizonyult, így a szépen csillogó bronzérmet szerezte meg.
Szombaton mindkét sportoló versenybe szállt tőrvívásban. Anna brazil ellenfelét múlta felül a legjobb nyolc között, de Zsuzsinak sajnos ugyanez sajnos nem sikerült a georgiai vívóval szemben. Anna ezt követően revansot vehetett Zsuzsi legyőzőjén az elődöntőben, majd a döntőben az őt kardvívásban búcsúztató másik georgiai versenyzővel találkozott. A fiatal sportoló – ahogy korábbi ellenfeleinek sem – a döntőben sem adott sok esélyt riválisának, és 15-4 arányban szerezte meg a magyar kerekesszékes vívás idei első világkupa aranyérmét.

Gratulálunk a sportolóknak és köszönjük edzőiknek – Feczer Viktornak, Gombola Andrásnak, Navarrete Józsefnek és Szilassy Bencének – a felkészítésüket.
Folytatás márciusban Pisaban.
Forrás: hparalimpia.hu
- Kollarics Hajnalka Vivien lett a Göllesz Viktor-ösztöndíj sport kategóriájának nyertese
- Tehetség, kitartás és szenvedély – Fabu András Dávid a Göllesz Viktor-ösztöndíj művészeti kategóriájának nyertese
- Vakvezetőkutyák világnapja az Allee-ban, rendhagyó programra várják az érdeklődőket
- Akadálymentes időutazás Aquincumban
- Mozgás, közösség, új élmények – sikeresen lezajlott a XI. MERI Sportnap
- Akadálymentesített vetítésekkel várja a nézőket a TISZApART Mozi
2026. április 30.
Mozgás, közösség, új élmények – sikeresen lezajlott a XI. MERI Sportnap
2026. április 30.
Kölyökklub gyermeknap: játék, jelnyelv és közös élmények a SINOSZ-ban
2026. április 29.
Nyári kaland a SINOSZ-ban: jön a Vidám7 gyerektábor
2026. április 28.