A Magyar Sport Napján a parasport hőseit is elismerték
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2025. május 8.
- 6

Dr. Jeszenszky Attilát, Dr. Bejek Zoltánt és Szabó Kristófot is díjazták a fogyatékosok sportja terültén terén végzett munkásságukért a Magyar Sport Napján.
Jubileumi díjátadó ünnepséget tartott a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a Puskás Arénában a Magyar Sport Napja alkalmából. Éppen 150 évvel ez előtt, 1875. május 6-án rendezte meg a Magyar Atlétikai Club (MAC) az európai kontinens első szabadtéri nemzetközi versenyét Budapesten, melynek tiszteletére 2000 óta a Magyar Sport Napjaként ünnepeljük ezen a napon.
Az ünnepség keretében megtartott díjátadón Dr. Jeszenszky Attila kiemelkedő sportteljesítményének köszönhetően, életművének elismeréséül, Csík Ferenc-díjat vehetett át. Az 1984-es New York-i Paralimpiai Játékokon négy aranyérmet szerzett, ezzel ő hazánk legsikeresebb paralimpiai bajnoka. Fantasztikus sportolói pályafutása mellett a kettős karrier építését is szem előtt tartotta. Visszavonulását követően gyógyszerészként kezdett dolgozni, majd később patika vezetőként folytatta munkáját. Azóta további két gyógyszertárral bővítette vállalkozását, és a mai napig ezek irányításával foglalkozik. A Paralimpiai Bajnokok Klubja aktív tagjaként folyamatosan segíti a hazai parasport mozgalom fejlődését.
Kemény Ferenc-díjat vehetett át Dr. Bejek Zoltán, a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenysége elismeréséül. 1998 óta foglalkozik mozgássérült sportolókkal. 2000 óta a Magyar Paralimpiai Csapat csapatorvosaként kíséri hazánk sportolóit a paralimpiai versenyekre. Az MPB Sportegészségügyi Bizottságának elnöke. Mindemellett folyamatosan támogatja és segíti a parasportolók sérülésmentes felkészülését, szükség esetén ellátja mozgásszervi panaszaikat, valamint minden egészségügyi kérdésben rendelkezésükre áll az év bármely szakában. Nemzetközileg is elismert szaktekintély, világszerte tevékenykedik klasszifikátorként úszás és kajak-kenu sportágakban. Hozzáértésének, sokéves odaadó munkájának és profizmusának köszönhetően, irányításával a Magyar Paralimpiai Bizottság évente több alkalommal tud hazai mozgássérült klasszifikációs vizsgálatot tartani minden parasportág képviselője számára. Elkötelezettsége, tudása, célkitűzései a parasportolók eredményesebbé válásának támogatásában, kutatási és fejlesztési területeken végzett tevékenysége kivételesen értékessé, nélkülözhetetlenné és elismerésre méltóvá teszi a hazai parasport mozgalom számára.
Magas színvonalú szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Szabó Kristóf, aki több, mint egy évtizede a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársaként segíti a hazai paralimpiai mozgalom fejlődését, támogatja a fogyatékossággal élő sportolók sikereit. Gazdasági igazgatóként gondosan felügyeli a Bizottság pénzügyeit, paralimpiai csapatvezetőként pedig immáron négy paralimpiai játékokon való részvétel előkészítését és lebonyolítását végezte el teljes odaadással és precíz szakmaisággal. Példaértékű elkötelezettségével a Magyar Paralimpiai Csapat empatikus támasza, a logisztikai kihívások megoldásának magasfokú ismerője. Elkötelezettsége és teljesítménye alapján a hazai paralimpiai mozgalom elismerésre méltó, példaértékű sportvezetője.
Forrás: hparalimpia.hu
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- WonderFlora – Beteg kislányával szervez nagyszabású gyűjtési akciót a világbajnok vízilabdázónő
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
- Az ellátások kifizetésének 2025-ös időpontjai
2025. május 8.
Mobilos Teams a Gépházban
2025. május 8.
A Magyar Sport Napján a parasport hőseit is elismerték
2025. május 8.
Újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
2025. május 7.
Újabb kézlenyomatok a Magyar Sportcsillagok Falán
2025. május 7.
Mozdulj Suli! Sportnap – Mozgás, élmény, inkluzivitás!
2025. május 7.