A Korip tíz éve szívet és inkubátort melenget
Pontosan tíz éve került az első speciális anyagból horgolt, kifejezetten a koraszülött babáknak készült állatfigura a magyarországi koraszülött intenzív osztályok inkubátoraiba.
Ez a korip, amelynek készítése a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) által életre hívott kezdeményezés révén mára országos önkénteshálózattá nőtte ki magát. Az elmúlt 10 évben több mint 30 ezer koraszülött kisbaba kapta meg ezt a különleges társat élete küzdelmes kezdetén.
A korip, vagyis a koraszülött polip ötlete Dániából származik: kutatások szerint a polip karjai a köldökzsinórra emlékeztethetik a koraszülött babákat, ezáltal megnyugtatóan hatnak rájuk. A nyolccsápos horgolt állatfigurát 2015-ben hozta létre és védette le a KORE.
Korip – több ezer önkéntes horgolja az országban
A korip-projekt különlegessége, hogy mögötte sokszínű, elkötelezett közösség áll: fiatalok, idősek, nagymamák és édesanyák, koraszüléshez személyesen semmilyen módon nem kötődő segítők, akik otthonaikban, vagy a KORE által szervezett eseményeken, szabadidejükben horgolják ezeket a figurákat. Az egyesület folyamatosan biztosítja a speciális fonalakat a több ezer önkéntes számára, munkatársaik pedig az így elkészült horgolt figurákat gondosan ellenőrzik, csomagolják és eljuttatják a koraszülött osztályokra, ismertették a jubileumra kiadott közleményükben.
A legkisebb tettek is óriásiak
„A korip készítése nem csak horgolás: érzékenyítő és ismeretterjesztő munka is. Az elmúlt évek során célzott kommunikációs kampányok, közösségi média aktivitások és adománygyűjtő programok segítették, hogy minél többen megismerjék ezt a kezdeményezést, és részesévé váljanak ennek az emberi összefogásnak” – nyilatkozta a kerek évforduló kapcsán Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke. „A koripok nemcsak a babáknak jelentenek kapaszkodót, hanem az érintett családoknak is, ez nem csupán egy eszköz, hanem jelképe annak, hogy a legkisebb tettek is óriási jelentőséggel bírnak, különösen, ha együtt cselekszünk. Az elmúlt tíz év így az önkéntesség, az együttérzés és a közös felelősségvállalás megható története. A korip ráadásul igazi szimbólummá vált: az összefogás, a szeretet és a remény jelképévé” – tette hozzá a KORE elnöke.
Zalaegerszegen is horgolják
A koripok készítése komoly szakmai előírásokhoz kötött: a megfelelő fonal kiválasztásától a horgolás technikáján át a pontos méretekig minden részlet szigorúan szabályozott. A koripokat Zalaegerszegen is készítik a „Korán Érkeztem” Közhasznú Egyesület szervezésében. Az első ilyen közösségi horgolásra tavaly került sor november 17-e, vagyis a koraszülöttek világnapja alkalmából. A koripok mellett készültek korip-kitűzők is, amelyeket a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola a világnap alkalmából rendezett koncertjének résztvevői és vendégei kaptak ajándékba.
Koraszülöttek támaszai a kis koripok
Tenyérnyi életekért küzdenek a koraszülött osztályokon, tenyérnyi életek küzdenek az életben maradásért. Számukra nyújt segítséget a Koraszülöttekért Országos Egyesület önkéntes mozgalma, amelynek keretében országszerte horgolják a szervezet által létrehozott koripokat, a koraszülött polipokat. Puha anyaguknál fogva az anyaméh ölelését igyekeznek visszaadni az inkubátorokban fekvő koraszülötteknek, amelyekbe a tenyérnyi babák, mint köldökzsinórba kapaszkodhatnak. Idén tíz éves lett ez a nyolccsápos állatfigura, amely az eltelt egy évtizedben több mint 30 ezer koraszülött kisbabának volt támasza az országban, hogy ők is megélhessék tizedik életévüket. Majd a huszadikat és a sokadikat. A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány jótékonysági futása kapcsán minden évben átérezhetjük ennek jelentőségét, mert ők jóval a rajtvonalon túlról indulnak.
A Korip 10. születésnapjára a KORE egy különleges dallal és videóklippel készült, amely elérhető az egyesület Youtube oldalán.
Forrás: zaol.hu
- Középdöntőig jutott Mázló Levente a siketek úszó-Európa-bajnokságán
- Ingyenes események és szakmai mesterkurzus is segíti az autizmus jobb megértését
- Siketek úszó Eb: 400 méter gyorson a 12. helyen zárt a magyar versenyző
- Ritka szívfejlődési rendellenesség miatt került életveszélybe egy 20 éves fiatal
- Kézzel fogható történelem, közösen megélt örömök
- A közösség mindenkié: különleges kiállítás nyílt Budapesten
2026. november 6.
Két magyar sportoló is éremért küzdhet a történelmi világbajnokságon
2026. november 6.
Biztató eredménnyel zárta a pályakerékpáros vb-t a magyar paralimpikon
2026. november 5.
Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy bántják a gyermeket az iskolában
2026. november 5.
Akadálymentes felvételi előkészítő indul hallássérült tanulóknak
2026. november 4.