Újra megrendezik a kerekesszékes vívótábort Balatongyörökön
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2025. augusztus 30.
2025. augusztus 21–24. között rendezték az országosan meghirdetett kerekesszékes vívótábort, amelynek idén is a festői szépségű Balatongyörök és annak Ifjúsági Tábora adott otthont.
A négy napos, utánpótlás-nevelést szolgáló táborban összesen 33 fő vett részt, köztük 19 kerekesszékes vívó, akik az ország különböző pontjairól érkeztek.
A zalaegerszegi vívók mellett kiemelkedő volt a Pető Intézet vívó szakágának jelenléte, így a résztvevők széles körű tapasztalatcserére és közös edzésekre is lehetőséget kaptak. A napi kétszeri vívóedzés mellett a táborozók balatoni fürdőzéssel, kirándulással és különböző csapatépítő programokkal is gazdagodtak.
Az idei év újdonsága volt, hogy a tábor nyílt nappal egészült ki, amely során bárki bepillantást nyerhetett a kerekesszékes vívás világába. Az esemény nagy érdeklődést váltott ki: a környéken nyaralók mellett a közelben zajló Volkswagen Bogártalálkozó résztvevői is ellátogattak hozzánk – összesen 29 klasszikus „bogár” jelent meg a helyszínen, és körülbelül 80 fő csatlakozott a programhoz.
A nyílt napon a látogatók nemcsak a bemutatókat nézhették meg, hanem be is ülhettek a kerekesszékekbe, és kipróbálhatták a vívást: tőrt ragadtak, és testközelből ismerkedhettek meg a sportág fortélyaival. A legfiatalabb érdeklődő mindössze 10 éves volt, míg a legidősebb 60 év felett – így valóban minden korosztály képviseltette magát.
A tábor megrendezése nem valósulhatott volna meg támogatóink segítsége nélkül, akik anyagilag és erkölcsileg is támogatták a program lebonyolítását. Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, szervezőnek, edzőnek, önkéntesnek és támogatónak, hogy hozzájárultak ehhez a különleges és élménydús eseményhez.
A kerekesszékes vívás nemcsak sport, hanem közösségépítő erő is – és a balatongyöröki tábor idén ismét bizonyította, hogy a sport mindenkié.
Forrás: Kerekesszékes Vívás Zalaegerszeg
- Megérkeztek az első tanszercsomagok a rászoruló általános iskolásokhoz
- Élmények korlátok nélkül: ismét akadálymentes napot rendeznek Orfűn
- Rendkívüli szemműtét: öt év vakság után is visszatérhetett egy nő látása
- Tanszereket adományoztak
- Sclerosis multiplex: fontos lehet a megfelelő D-vitamin-szint
- Ötezer gumikacsa száll vízre a Tiszán egy különleges jótékonysági versenyen
2026. szeptember 6.
Óvodakezdő csomagot kap több mint ezer rászoruló kisgyermek
2026. szeptember 5.
Daganatos beteg gyerekek rajzai láthatók a Nemzeti Múzeumban
2026. szeptember 4.
Változott a koraszülöttek világnapjának időpontja
2026. szeptember 4.
Iskolatáskákkal segíti a rászoruló vajdasági gyerekeket a Karitász
2026. szeptember 3.
Összefogással könnyebb az iskolakezdés: kétezer gyermek kap segítséget
2026. szeptember 3.