Személyre szóló ajándékok
- Jó hírek
- 2024. december 19.
- 14

Minisztériumok és háttérintézményeik dolgozói hatodik éve vesznek részt hozzájárulásaikkal a kormányzati karácsonyi ajándékgyűjtő akcióban.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára 2024. december 14-én Budapesten tartott sajtótájékoztatóján – többek között – elmondta, a felajánlásoknak köszönhetően az idei évben 7107 gyermek és fiatal kap személyre szóló ajándékot, amiket több mint 500 gyermekotthonba és lakásotthonba juttatnak el.
Az államtitkár kiemelte, az elmúlt hat évben összegyűjtött több mint 40 ezer ajándék kifejezi az akció üzenetét: a gyermekvédelemben a legfontosabb az összefogás, az együtt cselekvés és a nyitottság fenntartása.
Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, az akcióban több mint 17 000 fő munkatárs vett részt aktívan. Sokan vannak, akiknek karácsony napján a család öröme, otthon melege és szeretteik ölelése helyett a fájdalmuk, magányuk erősödik fel. Hozzátette, legtöbben önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe. Kötelességünk segíteni embertársainkon, főleg akkor, ha a legelesettebbekről, a gyerekekről van szó – emelte ki.
Forrás: kormany.hu
- Így zajlik a rokkantkocsi igénylése
- Tíz évre szóló program az esélyegyenlőségért és a társadalmi részvételért
- Október 15. – A fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
- A bizalom és a bátorság útján – így vizsgáztak le együtt
- Sérültek is futottak a 40. jubileumi maratonon
- Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
2025. október 21.
Október 23. – Nyitrai Zsolt: újra akadálymentes a nemzeti ünnep
2025. október 21.
Sport és elfogadás kéz a kézben – inspiráló nap Edelényben
2025. október 21.
Átadták a Magyar Batthyány Alapítvány idei díjait
2025. október 20.
Kreatív karrier kezdete – Pályázz a MOME ösztöndíjára még ma!
2025. október 20.