Szegedi Hallássérültek Diákolimpiai Sporttalálkozója
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2024. december 17.
- 10

Szegeden, a Klúg Péter Iskolában került megrendezésre a Szegedi Hallássérültek Diákolimpiai Sporttalálkozója.
Az eseményre a szegediekhez Budapestről és Kolozsvárról érkeztek nagyothalló és siket fiatalok, akik asztalitenisz-, sakk- és tollaslabda sportágakban mérték össze tudásukat. A hivatalos program előtt a vendéglátó iskola tanárai sportágválasztó programmal készültek, ahol az ismertebb sportágak mellett, mint – a foci, és a kosárlabda, – a diákoknak lehetőségük nyílt kipróbálni a jógát és a mediballt, valamint a dartsot is.
A versenyen két korcsoportban,- általános iskolás és szakiskolás – összesen 44 diáksportoló vett részt. Az asztalitenisz mérkőzéseket az iskola tornatermében, a sakkversenyt az első emeleten, a tollaslabda versenyt pedig szombaton a szegedi Squash Clubban rendezték, a hivatalos szakági versenyszabályzatok figyelembevételével.
A résztvevő vendégek étkeztetéséről ebéddel, reggelivel és vacsorával gondoskodtak a szervezők, emellett a csapatok tárgyjutalomban részesültek, a diákok érmet, oklevelet és serleget kaptak. Az esemény vendége Weltner Györgyné Ivánkay Mária, a Nemzet Sportolója volt.
Forrás: fodisz.hu
- Így zajlik a rokkantkocsi igénylése
- Tíz évre szóló program az esélyegyenlőségért és a társadalmi részvételért
- Október 15. – A fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
- A bizalom és a bátorság útján – így vizsgáztak le együtt
- Sérültek is futottak a 40. jubileumi maratonon
- Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
2025. október 21.
Október 23. – Nyitrai Zsolt: újra akadálymentes a nemzeti ünnep
2025. október 21.
Sport és elfogadás kéz a kézben – inspiráló nap Edelényben
2025. október 21.
Átadták a Magyar Batthyány Alapítvány idei díjait
2025. október 20.
Kreatív karrier kezdete – Pályázz a MOME ösztöndíjára még ma!
2025. október 20.