Semjén Zsolt: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
- Jó hírek
- 2025. április 22.
A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja - mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát – közölte.
A KDNP elnöke kifejtette, megrendülten értesült a Szentatya halálhíréről. „Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra” – idézte fel.
Amikor értesült a halálhírről, mind a magyar köztársasági elnök, mind a miniszterelnök kondoleáló levelet küldött a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak a protokolláris hagyományoknak megfelelően – tette hozzá.
Semjén Zsolt szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.
„Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását„
– hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arról is beszélt a kormany.hu-nak, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal.
„Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy „Isten éltesse!” Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta” – mondta a politikus.
- A vakok nem úszták meg szárazon
- Heidelbergben versenyez Földesi Bendegúz a parajudo Európa-bajnokságon
- Mesterséges intelligencia, új gyógyszerek és személyre szabott kezelés: fordulóponthoz érkezhet a neurológia
- Önismereti workshopot indít hallássérült fiataloknak a SINOSZ
- Ötven éve írt történelmet Tauber Zoltán – a győzelmet csak négy évtizeddel később ismerték el
- Újra elindult a Sulipakk: négyezer gyermek kaphat segítséget
2026. augusztus 11.
Ezek az egyszerű otthoni praktikák Parkinson-kór esetén is sokat segíthetnek
2026. augusztus 11.
Tartósan beteg gyermekek ellátása: az orvosi kezeléstől az iskoláig
2026. augusztus 10.
Rajzeszközöket gyűjtenek fogyatékossággal élő gyermekek számára
2026. augusztus 8.