Néhány évtizeden belül a halálozási listán is első helyre kerülhet a demencia
- Életmód
- 2025. május 10.
- 0

A demencia nemcsak az egészségügynek, hanem a hozzátartozóknak is hatalmas teher, pedig a rizikófaktorok csökkentésével az esetek több mint 40 százaléka megelőzhető lenne.
Milyen tünetekkel érdemes orvoshoz fordulni, miért hasznos keresztrejtvényt fejteni, milyen sportot végezzünk, és mit (ne) együnk, ha el akarjuk kerülni a demenciát, vagy az Alzheimer-kórt? Mivel készül a kihívásra a kormány, és milyen magyar kutatások zajlanak a háttérben?
Magyarországon becslések szerint most is körülbelül 250 ezer demenciával diagnosztizált ember él (ez az esetek háromnegyedében Alzheimer-kórt jelent), ha pedig a családtagjaikat is beleszámoljuk, akár egymillió embert is érinthet a betegség. Más szóval: minden tizedik magyart.
Demencia vagy Alzheimer?
A közvélekedéssel ellentétben a demencia nem egy konkrét betegség, hanem olyan betegségek gyűjtőfogalma, melyek során az agyban található idegsejtek funkciója károsodik. Egyik leggyakoribb formája az Alzheimer-kór. Nevét Alois Alzheimerről kapta, aki ideggyógyászként 1907-ben elsőként írta le a betegség jellemzőit.
A számok a következő néhány évtizedben a legoptimistább becslések szerint is robbanásszerűen nőni fognak. Kutatók azt valószínűsítik, hogy a világon 2050-re gyakorlatilag megtriplázódik a demenciában szenvedők száma, hatalmas terhet jelentve mind az egészségügyi, mind a szociális rendszereknek.
Van azonban jó hír is: bár elsőre meglepőnek tűnik, a megfelelő rizikófaktorok csökkentésével és életmódváltoztatással az esetek 40 százaléka, vagyis majdnem fele megelőzhető.
A demenciával és az Alzheimer-kórral kapcsolatban az egyik leggyakoriOAhogy az én példám is mutatja, ez egyáltalán nem így van: olyanoknál is megnövekedhet a kockázat, akiknek egyik oldalon sem fordult elő a családjában a betegség. A rizikófaktorok pedig néha egészen egyszerűek: az életmód, a táplálkozás, a környezet, a magány vagy akár iskolai végzettség is meghatározhatja, kinél alakulhat ki nagyobb eséllyel.
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- WonderFlora – Beteg kislányával szervez nagyszabású gyűjtési akciót a világbajnok vízilabdázónő
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
- Az ellátások kifizetésének 2025-ös időpontjai
2025. május 9.
Konferencia a digitális akadálymentesítésről
2025. május 9.
Fogyatékossággal is biztonságban
2025. május 8.
Mobilos Teams a Gépházban
2025. május 8.