Magyar Parasport Napja: erősödő támogatás és példamutatás
Az Olimpia Parkban tartották a Magyar Parasport Napját, ahol a támogatás növekedéséről és a sport társadalmi erejéről beszéltek.
Megháromszorozott támogatás a fogyatékos sport mögött
A fogyatékos sport támogatása 2022 óta közel megháromszorozódott – erről beszélt Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár hétfő délelőtt az Olimpia Parkban, ahol kilencedik alkalommal ünnepelték meg a Magyar Parasport Napját.
Az államtitkár szerint a sport „túlmutat önmagán”, és ez különösen igaz a parasportra. Felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben nem mindig ismerték fel ennek az erejét és társadalmi jelentőségét.
„Ami ennél is nagyobb döbbenettel hatott rám, hogy a kormányzat legnagyobb kihívójának a programjában nem szerepel a fogyatékos sport” – jelentette ki.
Hangsúlyozta: nemcsak a támogatás nőtt jelentősen, hanem sportdiplomáciai lépések is történtek.
Nemzetközi jelenlét és hazai egység
Kósa Ádám, fogyatékosságügyi államtitkár segítségével Budapestre kerül a Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság székhelye, a megnyitót várhatóan márciusban tartják meg.
Schmidt Ádám arról is beszélt, hogy a magyar sportban korábban nem tapasztalt egység alakult ki. Ennek egyik jelképe, hogy az Év sportolója gálán a parasportolókat – világviszonylatban is ritka módon – együtt köszöntik az ép sportolókkal.
Egy korszak kezdete 1970-ben
Kósa Ádám felidézte, hogy 56 éve, 1970. február 22-én a Zuglói Mozgásjavító Általános Iskolában megalakult az ország első mozgáskorlátozottak sportját támogató klubja, a Halassy Olivér Sportegyesület. Ezzel kezdődött el a magyar parasport intézményesített története.
Úgy fogalmazott: a parasportoló nem sajnálni való hős, hanem példakép, egy olyan ember, aki a „Miért pont én?” kérdés helyet azt kérdezi, „Hogyan tovább?”
Szerinte ez a szemlélet az egész társadalom számára üzenet. A korlátok ugyanis gyakran nem a testben, hanem a gondolkodásban dőlnek le.
A sport mint közös ügy
Fazekas Csilla, Budavár Önkormányzatának alpolgármestere kiemelte: a parasport mozgalom a korlátokból lehetőséget teremtett, és megtanította az érintetteket hinni önmagukban.
Becsey János, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke szerint ma egy parasportoló úgy készülhet egy paralimpiára, hogy minden szükséges támogatást megkap.
Csisztu Zsuzsa, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke a teljesítmény, a kitartás és az emberi méltóság ünnepének nevezte a napot.
Szekeres Pál, háromszoros paralimpiai bajnok vívó arról beszélt: olyan egység jött létre a kormányzat, a parasport rendszere, a média és a szurkolók között, amelyet meg kell őrizni.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta: idén már 700 helyszínen – oktatási intézményekben, sportegyesületeknél, önkormányzatoknál és cégeknél – ünnepelték meg a Magyar Parasport Napját. Arra kért mindenkit, hogy ne csak február 22-én, hanem az év többi napján is népszerűsítsék a fogyatékos sportot.
A rendezvény végén a résztvevők koszorút helyeztek el a Magyar Paralimpiai Bajnokok Falánál.
Forrás: MTI
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
- Hallás világnapja 2026: szakmai párbeszéd és személyes történetek egy helyen
- Befogadó játszótér épült Vácrátóton – minden gyerek együtt játszhat
- Csütörtök délutánig kérhető akadálymentes szavazóhelyiség
2026. április 11.
Francia elismerés a magyar parasport élén álló szakembernek
2026. április 11.
„Fények vakondja” irodalmi díjátadó
2026. április 10.
Messenger költözés és AI-kérdések – erről szól a pénteki Gépház
2026. április 10.
Állatasszisztált programok indulnak egyszülős családoknak
2026. április 9.