Idén is akadálymentes lesz az állami ünnepünk
A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány együttműködésének eredményeként idén is odafigyelnek a speciális szempontokra augusztus 20-án: Szent István ünnepének fő eseményei fizikailag és infokommunikációs szempontból is akadálymentesített formában valósulnak meg, így azoknak mindenki egyenlő módon részese lehet – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára a videóban azt közölte: idén az állami ünnepen is gondoskodnak arról, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a programok.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány idén egy 19 helyszínen megvalósuló hatnapos rendezvénysorozattal ünnepli Szent István napját, az államalapítás ünnepét. Hozzátette, a programsorozat csúcspontját Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshow-ja jelenti majd augusztus 20-án este.
Nagy Vivien, Európa-bajnok bronzérmes boccia versenyző kifejtette: fogyatékossággal élőként nagy öröm számára, hogy idén is akadálymentesen tekintheti meg az augusztus 20-i tűzijátékot.
- A vakok nem úszták meg szárazon
- Heidelbergben versenyez Földesi Bendegúz a parajudo Európa-bajnokságon
- Mesterséges intelligencia, új gyógyszerek és személyre szabott kezelés: fordulóponthoz érkezhet a neurológia
- Önismereti workshopot indít hallássérült fiataloknak a SINOSZ
- Ötven éve írt történelmet Tauber Zoltán – a győzelmet csak négy évtizeddel később ismerték el
- Újra elindult a Sulipakk: négyezer gyermek kaphat segítséget
2026. augusztus 11.
Ezek az egyszerű otthoni praktikák Parkinson-kór esetén is sokat segíthetnek
2026. augusztus 11.
Tartósan beteg gyermekek ellátása: az orvosi kezeléstől az iskoláig
2026. augusztus 10.
Rajzeszközöket gyűjtenek fogyatékossággal élő gyermekek számára
2026. augusztus 8.