Harminchárom ország filmjei láthatóak a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon
Harminchárom ország filmjei láthatóak a fogyatékossággal élő emberek történeteire és alkotásaira fókuszáló, 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon (SPEFI), amelyet november 7. és 10. között rendeznek meg Budapesten.
A Toldi moziban és az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben zajló négynapos fesztivál idén is különleges kulturális élményt kínál: a játék-, dokumentum- és rövidfilmek mellett színházi előadások, panelbeszélgetések és animációs foglalkozások is várják az érdeklődőket – derül ki a szervezők közleményéből.
„Ahhoz, hogy valóban megértsük egymást, figyelemmel és nyitottsággal kell fordulnunk mások felé – függetlenül attól, mennyire különbözik az élethelyzetünk vagy a társadalmi környezetünk” – idézi a közlemény Fábián Gábort, a fesztivál igazgatóját. Hozzátette: a fogyatékossággal élőkről készült, illetve általuk készített alkotások fontos szerepet játszanak abban, hogy közelebb kerülhessünk egymás megértéséhez.
Az idei rendezvény mottója: „Minden történet számít”, ami jól kifejezi a fesztivál szellemiségét. A nemzetközi és speciális versenyfilmek mellett idén kiemelt figyelmet kapnak a magyar alkotók is – amatőrök, független filmesek és diákok egyaránt lehetőséget kapnak, hogy saját szemszögükből mutassák be a másságról, elfogadásról és emberi kapcsolatokról szóló történeteiket.
🎬 A teljes program a www.specialfilmfest.org oldalon érhető el.
Forrás. MTI
- A retina „újrakapcsolásával” próbálják visszaadni a látást a kutatók
- Tíz éve Rióban: 18 magyar érem és új paralimpiai tehetségek
- Jótékonysági fesztivált szervez a Veszprémi Petőfi Színház egy nehéz sorsú fiatal megsegítésére
- Fontos változás a kutyasétáltatásban: kivételt kaptak a segítő kutyák
- Siketek Világnapja 2026: egész napos programokkal várják az érdeklődőket Egerben
- Új együttműködés indult a gyermekek online biztonságának erősítéséért
2026. szeptember 14.
34. alkalommal rendezik meg a Sérült Gyermekek Napját Budapesten
2026. szeptember 14.
Siketek Világnapja 2026: egész napos programokkal várják az érdeklődőket Egerben
2026. szeptember 13.
Három magyar paraíjász, három egyéni csúcs az indiai világkupán
2026. szeptember 12.
Erős mezőnyben szerzett tapasztalatot a két magyar para-taekwondós
2026. szeptember 11.