Fuss a jövőért: jótékonysági futás Szegeden a gyermekekért
- Életmód, Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2026. január 8.
Április 18-án jótékonysági futást rendeznek Szegeden a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok támogatására. Nevezés már elérhető.
🏃♀️ Fuss egy jó ügyért Szegeden!
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok támogatására rendez jótékonysági futást április 18-án Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a város két felsőoktatási intézménye, az önkormányzat és a Pálfy Kör a Polgári Városért Egyesület összefogásával.
Az esemény részleteiről Salgó László Péter főispán számolt be szerdán, Szegeden.
💙 Már bizonyított az összefogás ereje
A főispán felidézte:
📌 2024-ben mintegy 1600-an álltak rajthoz, és 12 millió forinttal támogatták az Ágota Közösséget.
📌 Tavaly már 2500 nevező és a támogatók segítségével 50 millió forint gyűlt össze, amelyből fejlesztőközpont és könyvtár épül Ágota Falván.
📍 Rajt a Dóm térről
Az április 18-i futóverseny a Dóm térről, a Fogadalmi templom elől indul.
🏃 Gyermek távok:
- 100 m
- 400 m
- 800 m
🏃♂️ Felnőtt távok:
- 3 km
- 6 km
- 12 km
- félmaraton
- 4×3 km váltó
„Az esemény minden korosztály számára kínál kihívást” – közölte Salgó László Péter.
📝 Nevezés és ajándékok
📲 Az e-nevezés.hu oldalon már elérhető a nevezés.
🎁 Az első 500 jelentkező ajándék Ágota-futás pólót kap.
⏰ Online nevezés: április 16-ig
📍 Lesz helyszíni nevezés és támogatójegy-vásárlás is.
🏅 A résztvevők rajtcsomagot és befutóérmet kapnak.
🌈 Több mint sport
Kothencz János, az idén 30 éves Ágota Közösség vezetője hangsúlyozta:
„A jótékonysági futóverseny legfontosabb hozadéka, hogy segít a családjukat vesztett gyermekek ügyét közvetíteni a társadalom felé.”
Az Ágota Falván egész évben szerveznek programokat, tavaly nyáron mintegy 50 ezer gyermek táborozott itt.
🏠 Új cél: gyermekház Ágota Falván
A tervek szerint nyárra elkészül egy új fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár, az idei futás bevételeiből pedig egy 300 négyzetméteres gyermekház épülhet meg, amely télen is lehetőséget ad nagyobb csoportok fogadására.
🎓 Diákoknak is könnyebb lesz indulni
Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő elmondta:
a Pálfy Kör a Polgári Városért Egyesület 2000 diák nevezési díját vállalja át.
🎟️ A tanulók iskolájukban igényelhetnek nevezési vouchert.
Forrás: MTI
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
- Csütörtök délutánig kérhető akadálymentes szavazóhelyiség
- Hallás világnapja 2026: szakmai párbeszéd és személyes történetek egy helyen
- Befogadó játszótér épült Vácrátóton – minden gyerek együtt játszhat
2026. április 11.
Francia elismerés a magyar parasport élén álló szakembernek
2026. április 11.
„Fények vakondja” irodalmi díjátadó
2026. április 10.
Messenger költözés és AI-kérdések – erről szól a pénteki Gépház
2026. április 10.
Állatasszisztált programok indulnak egyszülős családoknak
2026. április 9.