„Fontos számunkra, hogy minél több gyermek eljusson az Erzsébet-táborokba Magyarországról és a külhoni régiókból is”
Nacsa Lőrinc kiemelte: egy-egy nyári tábor életre szóló élményeket és barátságokat, kapcsolatokat ad a gyerekeknek, és ezt a közösségi élményt szeretnék megadni a lehető legtöbb fiatalnak.
Hozzátette: Zánkán az Erzsébet-táborban a segítők, a programszervezők, a táborért felelős vezetők mind-mind arra törekszenek, hogy ezt az élményt megadják a gyermekeknek.
Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy az Erzsébet-táborok mindig hangsúlyt fektetnek a külhoni gyermekek táborozására is.
Az idén csak Zánkán 4000 külhoni gyermek táborozhatott Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról, sőt 2016 óta a zánkai, a fonyódi és az erdélyi táborban összesen több mint 30 ezer külhoni gyermek vett részt
– ismertette.
Nacsa Lőrinc szerint az összetartozás érzését erősíti, hogy együtt táboroznak különböző nemzetrészek gyermekei anyaországi gyermekekkel, fiatalokkal.
Az erdélyi táborban is mindig egyszerre vannak ott székelyföldi és magyarországi gyermekek, így a kialakuló barátságokkal – az ő szintjükön – a nemzetegyesítés meg tud valósulni – mondta.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erzsébet-táborok mottóját követve „nincs köztünk távolság„, vagyis mindegy, hogy a táborozó gyermek milyen családból érkezik, és hogy a határon túlról vagy a határon belülről érkezik.
Jelezte: a hangsúly csakis a programokon, a szórakozáson, a jó étkezésen, a jó időn, a Balatonon, a strandoláson és az egyéb programokon van, illetve fontosnak tartják, hogy a közösségépítést és a közösségi élményt is megtapasztalják a gyerekek.
A szervezet elnöke megjegyezte, hogy a nyár vége még inkább a határon túli fiatalokról szól, hiszen a táborban jelen vannak kárpátaljai gyerekek a háború sújtotta régióból, de érkeznek erdélyi gyerekek is a Dévai Szent Ferenc Alapítványtól.
- „Semmit rólunk, nélkülünk” – kézzelfogható eredmények a fogyatékosságügyben
- Kéz a kézben, előítéletekkel szemben – albérletet keres egy vak házaspár
- Nyitrai Zsolt: 2026-ban is számíthatnak a fogyatékossággal élők a kormányra
- Hóban és fagyban is biztonságban: a Gondosóra segít
- Így emelkednek a nyugellátások 2026-ban
- Csaknem kétszázezren kaptak ingyenes tüzelőanyagot a kistelepüléseken
2026. január 16.
Itt kopogtat a 2026-os Gépház – különleges kütyükkel indul az év
2026. január 16.
„Senkit sem hagyunk magára” – megkezdődött az országos tűzifaosztás
2026. január 15.
Megnyílt a nevezés a 12. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválra
2026. január 15.