Fontos döntés a nevelőszülőkért: több támogatás minden gyermek után
Orbán Viktor fontos döntéseket hozott a nevelőszülők támogatására: megduplázott alapdíjak és extra juttatások minden gyermek után.
A kormány új intézkedésekkel támogatja a nevelőszülőket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videóban. „Tisztelt nevelőszülők, figyelem! A kormány mai ülésén fontos döntéseket hozott, amely az önök küldetését és munkáját alapvetően érinti. Ez az intézkedés akcióterv, három részletből áll” – mondta a kormányfő.
A részletek:
1️⃣ Megduplázott nevelőszülői alapdíj
2️⃣ Alapdíj jár minden nevelt gyermek után, nem csak kiegészítő díjként
3️⃣ Fogyatékkal élő gyermekeket nevelőknek a többletdíj is megduplázódik
„Minden magyar gyermek újabb őrhely, vigyáznunk kell rájuk, hálával tartozunk azoknak az embereknek, a nevelőszülőknek, akik vállalják fölnevelésük felelősségét. A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is. Erről szólnak ezek az intézkedések. Munkájukat köszönjük, sok sikert kívánunk!” – tette hozzá Orbán Viktor.
💙 Több támogatás, nagyobb elismerés – minden gyermek és nevelőszülő érdekében.
Forrás: MTI
- Az iskola után sok fiatal magára marad: új program segíti az önálló élet felé vezető utat
- Magyar sikerek a Hungaroringen: remekeltek a parakerékpárosok
- Kilenc falu gyermekeinek adhat esélyt az új iskola Ugandában
- Látássérült és látó kerékpárosok együtt kerülik meg a Balatont
- Újabb öt bajnok nevét örökítették meg a zuglói olimpiai emlékműnél
- Három érmet nyertek a magyar parakenusok a montreali Világkupán
2026. július 21.
Biztató visszatérés: Dublinban kezdte meg idényét Ekler Luca
2026. július 20.
Új nemzetközi versenyzőkkel gazdagodott a magyar paraíjászat
2026. július 19.