Folytatódik az AOSZ és a szegedi Jogklinika együttműködése
- Jó hírek
- 2025. március 12.
2025. február 25-én az AOSZ munkatársai ismételten részt vettek a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogklinikájának bemutatkozó programján annak érdekében, hogy a szegedi joghallgatók megismerhessék az autizmussal érintett gyerekek és felnőttek helyzetét a mai Magyarországon, valamint a szervezet jog- és érdekvédelmi munkáját, hiszen sokan küzdenek azért, hogy az autista gyerekek és felnőttek, illetve családjaik alapjogai teljeskörűen érvényesülhessenek.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogklinika elnevezésű kezdeményezése még 2005-ben indult és azóta is kitartóan működik. Elsődleges célja – joghallgatók aktív bevonásával – a jogsegély-nyújtás, elsősorban a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek, csoportok részére, illetve kapcsolattartás a helyi érdekvédő civil szerveztek képviselőivel és tagjaival.
Az AOSZ is lehetőséget kapott az érdeklődő joghallgatókkal való találkozásra. Ennek keretében az AOSZ bemutatta a szervezetet, meséltek az elmúlt több, mint három évtizedes munkájuk során az értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal elő gyerekek és felnőttek mindennapi kihívásairól és az autizmusról általában. E körben beszéltek a fogyatékossággal élő személyek orvosi modellt felváltani kívánó emberi jogi megközelítéséről. Továbbá a szervezet munkatársai kitértek az autizmussal élő személyek által tapasztalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatokra, a leggyakoribb jogsértésekre, valamint a Magyarországnak az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményben vállalt kötelezettségeire, hiszen a jogklinikai munka keretében kiemelt jelentőségű a diszkriminációval kapcsolatos ügyek megbeszélése és elemzése.
Forrás: AOSZ
- A vakok nem úszták meg szárazon
- Mesterséges intelligencia, új gyógyszerek és személyre szabott kezelés: fordulóponthoz érkezhet a neurológia
- Önismereti workshopot indít hallássérült fiataloknak a SINOSZ
- Ötven éve írt történelmet Tauber Zoltán – a győzelmet csak négy évtizeddel később ismerték el
- Újra elindult a Sulipakk: négyezer gyermek kaphat segítséget
- Új esélyt kínál a Corvinus rászoruló fiataloknak
2026. augusztus 11.
Ezek az egyszerű otthoni praktikák Parkinson-kór esetén is sokat segíthetnek
2026. augusztus 11.
Tartósan beteg gyermekek ellátása: az orvosi kezeléstől az iskoláig
2026. augusztus 10.
Rajzeszközöket gyűjtenek fogyatékossággal élő gyermekek számára
2026. augusztus 8.