„Bátornak kell lennünk, és tudnunk kell, hogy számít a véleményünk!”
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2025. november 13.
Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke és az Európai Önérvényesítő Platform (EPSA) elnöke előadást tartott a lengyelországi Rzeszow-ban. László a helyi, PSONI szervezet önérvényesítő konferenciáján az önérvényesítéshez szükséges készségekről és támogatásról beszélt.
Előadásában így fogalmazott:
„Bátornak kell lennünk, és tudnunk kell, hogy a véleményünk számít! Hallassátok a hangotokat! Mondjátok el, mit gondoltok, mit éreztek, és mire van szükségetek. Mi vagyunk a saját életünk szakértői – mi tudjuk, milyen támogatásra van szükségünk.”
Majd hozzátette:
„Önérvényesítőként azt szeretném, ha az országaink befogadnának minket. Azt akarom, hogy a társadalom egyenlő tagjaiként élhessünk, ugyanazokkal a lehetőségekkel, mint bárki más. A befogadás azt jelenti, hogy mi is dolgozhatunk, tanulhatunk, szórakozhatunk, szavazhatunk és döntéseket hozhatunk – akkor is, ha ehhez támogatásra van szükségünk.”
Ezután megosztott néhány nehézséget és javaslatot, az európai önérvényesítők ajánlásai alapján:
-
Meg akarjuk érteni a világot, amelyben élünk. Ehhez az információknak könnyen érthetőnek és mindenki számára elérhetőnek kell lenniük.
-
Valódi munkahelyeket és tisztességes fizetést szeretnénk. Egyenlő esélyt kérünk a foglalkoztatásra.
-
Minden gyermeknek és diáknak együtt kellene tanulnia. Nem szabad a tanulókat a fogyatékosságuk alapján elkülöníteni.
-
A közösségben akarunk élni, az általunk választott emberekkel. Nem akarunk intézetekben élni – mi akarjunk dönteni arról, hol, kivel és hogyan élünk.
-
Egyenlő hozzáférést kérünk az egészségügyi ellátáshoz. Tisztességes bánásmódot és érthető tájékoztatást várunk a kezelésekről és szolgáltatásokról.
-
Tiszteletet kérünk a döntéseinkhez. Jogunk van dönteni, és jogunk van támogatást kapni a döntéseinkhez, ha szükségünk van rá.
-
Jogunk van szavazni a választásokon. Mi is országaink teljes jogú állampolgárai vagyunk, és jogunk van beleszólni a közös ügyekbe.
Forrás: ÉFOÉSZ – Fotó: PSONI Jarosław
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Új korszak a rehabilitációban: robotikus eszközök a gyermekekért
- Amikor a láthatatlan veszélyt egyetlen hang töri meg
- Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
- Hallás világnapja 2026: szakmai párbeszéd és személyes történetek egy helyen
2026. április 9.
Bányászati múlt és közös játék – új befogadó játszótér Dorogon
2026. április 9.
Befogadó játszótér épült Vácrátóton – minden gyerek együtt játszhat
2026. április 9.
Csütörtök délutánig kérhető akadálymentes szavazóhelyiség
2026. április 8.
Bérlakáspályázat indul fogyatékossággal élők számára
2026. április 8.
Új központ segítheti a korai fejlesztést Mórahalmon
2026. április 8.