Idén is ötmilliárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzifa programra
- Jó hírek
- 2025. november 2.
A vidéki rászorulók továbbra is számíthatnak a magyar kormányra, amely az idén is ötmilliárd forintot biztosít a szociális tűzifa programra - mondta Hernádon az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
Zambó Péter, az erdőkért felelős államtitkár elmondta, hogy a szociális tűzifaprogram célja, hogy a vidéki településeken élő rászorulók még a tél beállta előtt, az önkormányzatok közreműködésével hozzájuthassanak a fűtéshez szükséges tűzifához.
Mint mondta, a programban az állami erdőgazdaságok biztosítják a tűzifát, az önkormányzatok pedig gondoskodnak annak helyi szétosztásáról.
„Ők ismerik legjobban a helyi igényeket, és azt is, kik szorulnak leginkább segítségre” – hangsúlyozta az államtitkár.
Zambó Péter kiemelte: a kormány két módon támogatja a programot. Egyrészt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) 5 milliárd forintos keretösszeggel írja ki a pályázatot, majd a nyertes önkormányzatok listáját továbbítják az állami erdőgazdaságoknak, amelyek ezek alapján kötik meg a szerződéseket. Másrészt a szétosztásra kerülő fa mennyiségének mintegy 90 százalékát minden évben az állami erdőgazdaságok biztosítják.
Hozzátette, az állami cégcsoport évente közel 2000 önkormányzattal dolgozik együtt, és látja el őket szociális tűzifával. Idén 1850 önkormányzattal kötöttek szerződést, csaknem 108 ezer köbméter tűzifa szállítására. Az erdőgazdaságok évente körülbelül 200 ezer köbméter tűzifát biztosítanak, ami az országos termelés mintegy 5 százaléka.
2358 önkormányzat kap támogatást
Dukai Miklós, a KTM önkormányzati államtitkára emlékeztetett: a pályázatokat április 30-ig lehetett benyújtani, és 2358 önkormányzat adott be érvényes, jogilag és formailag hibátlan kérelmet. Ezekről Navracsics Tibor miniszter döntött május 30-ig.
Az önkormányzatok augusztus 1-jéig megkapták a támogatást, így időben fel tudtak készülni a megrendelésekre és a kiszállításokra.
Az államtitkár hozzátette: a program nemcsak tűzifára, hanem barnakőszén vásárlására is lehetőséget ad. Az idei pályázat során 160 önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel. A kiosztás legkésőbb 2025. február 16-ig befejeződik, hogy a rászorulók időben megkapják a téli tüzelőt.
Évről évre bővülő támogatás
Dukai Miklós felidézte: a program 2011-ben indult 800 millió forintos kerettel, amely egy évvel később 1 milliárd forintra, 2013-ban pedig 2 milliárdra nőtt.
2019 óta a keretösszeg 5 milliárd forint, és a kormány az elmúlt években – a téli rezsicsökkentési programmal együtt – összesen 58 milliárd forintot fordított a rászorulók fűtésének támogatására.
„Ez nem kevés pénz, de a rászorulók megsegítése minden forintot megér” – fogalmazott az államtitkár.
Forrás: MTI
- Átadták a Civil út Alapítvány Odaadó-díjait
- 2026-os GYOD kisokos: kinek jár, mennyi az összege és hogyan igényelhető?
- Négy történet, négy nézőpont: autista fiatalok Egerből a vásznon
- Sclerosis multiplex: életmódbeli kapaszkodók az állapotromlás lassításához
- Autizmusban érintett családoknak szervez közös szurkolást az MTK Budapest
- Tíz év álom, közösség és bátorság – jubileumi ünnep a Nem Adom Fel Kávézóban
2026. február 7.
Autizmus lányoknál: miért marad sokáig rejtve a diagnózis?
2026. február 7.
Amikor a támogatás valódi kapaszkodót jelent
2026. február 7.
Korai jelek, késői következmények, új szemlélet a Parkinson-kórról
2026. február 6.
Akadálymentes vásárlás mobilon? Duplateszt egy webshop appban
2026. február 6.
