Az afáziás betegeknek a közös éneklés több, mint terápia

Sokan betegségként tekintenek rá, pedig ez egy állapot. Az afázia a rá jellemző szerzett beszédzavar miatt viszont kommunikációs nehézséget is okoz.
Az afáziával élők zeneterápia segítségével is fejleszthetők, amiben a Hangadó énekegyüttes szintet lépett. Ugyanis nem csupán terápiaként használják a közös éneklést és zenélést, hanem előadóművészként is színpadra állnak. Ezzel pedig a közönséget is lenyűgözik, a sorstársaikat pedig segítik.
Aki semmilyen módon nem érintett, az vajmi keveset tudhat az afáziáról, pedig sajnos elég gyakori. Stroke után a páciensek 30 százalékánál kialakul enyhébb vagy súlyosabb formában, de jelentkezhet koponyát érintő baleset, agydaganat vagy egyéb betegség, például epilepszia következményeként is. Ilyen esetekben a szerzett beszédzavar legyőzését a zene és az éneklés nagyban segíti.
Hivatása miatt tudta ezt jól Fekete Zsófia is, aki megalapította az érintettekből álló Hangadó énekegyüttest.
„Én már 27 éve dolgozom zeneterapeutaként a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikán – korábbi nevén Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet –, az énekegyüttes is onnan nőtte ki magát. A történetünk azzal indult, hogy az igazgatónk, dr. Cserháti Péter közbenjárásával elkezdhettünk közösen énekelni a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ebédlőjében. Az Afázia Egyesülettel akkor kerültünk kapcsolatba, amikor 2016-ban az egyik hangfelvételünket elküldtem Krasznár Felíciának, a vezető logopédusuknak. Ő beszélt rá arra, hogy csatlakozzunk az egyesülethez, és az érintetteket közösen segítsük, fejlesszük. A lehetőségnek nagyon örültem, hiszen így régi álmomat is megvalósíthattam, és alapíthattam akadályozottsággal elő emberekből egy igazi énekkart. Ez a gondolat régóta hívogatott, mindig is segíteni akartam az érintettek társadalmi beilleszkedését.”
A Hangadó énekegyüttes 4-6 fővel kezdte meg működését, mai létszáma pedig már harminc feletti. Tagjainak nagyjából fele a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinika egykori páciense, de sokan érkeztek egyéb intézményekből is. Számukra az éneklés hatalmas segítséget jelent, nagyban hozzájárul, hogy környezetükkel a felépülést követően újra jól tudjanak kommunikálni.
„A zenélésnek és a zenetanulásnak olyan neurológiai hatása van, ami mérhetően segíti az emberi agy és az idegrendszer fejlődését, fejlesztését. Erről a Széles spektrumú zeneterápia című könyvünkben esettanulmányokat is bemutatunk, kezdve az újszülöttosztálytól egészen a hospice-ig. Ennek egy szelete a zeneterápia afáziánál való alkalmazása. Ez esetben az éneklés nyelvészeti, logopédiai oldalról segíti a beszédfejlesztést, és mellette eléri a lelket is.”
A dalok szövege azért tudja jól előhívni, mobilizálni a szavakat, mert a zenéhez társított beszéd egyfajta automatizmust kapcsol be az agyban. Például ha elkezdünk egy dalt dúdolni, amit egy afáziában érintett ember ismer, és szerepel benne a szó, amit keres, akkor a dallam hatására kimondhatja.
„A zene a másokhoz való kapcsolódásra is lehetőséget ad, ráadásul másképp, mint egy egyszerű beszélgetés. Az is számít, hogy éneklés közben olyan dolgokat is ki tudunk mondani, át tudunk adni, amelyeket szavakkal csak nehezen tudnánk megfogalmazni. Elég csak a Márti dalára gondolni, aminek szövege énekelve egészen más üzenetet hordoz, mint egyszerűen csak kimondva, felolvasva.”
A fellépések során a zene nemcsak élményt ad a hallgatóságnak, hanem arra is rámutat, hogy egy súlyos betegségből is fel lehet épülni, és lehet utána akár fellépőként is énekelni, másokat segíteni. Mert az énekesek itt nem betegként vannak jelen a színpadon, hanem előadóművészként, és abban a minőségükben szólítják meg és érzékenyítik környezetüket.
Forrás: tartsvelunk.hu
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában 2024. november 19.
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba 2024. december 3.
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot! 2025. január 4.
- MVGYOSZ: nyitvatartás az ünnepi időszakban 2024. november 21.
- „Ritka betegek boldog pillanatai 2025” fotópályázat 2025. január 10.
- Elfogadták az Európai Fogyatékossági Kártyáról szóló törvényt 2024. december 2.
2025. február 11.
Nevelőszülői képzést indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
2025. február 11.
Csörgőlabda villámtorna is lesz a II. Hungarikum Parasportnapon
2025. február 10.
Fülöp Attila: a segítő szakmáknak van keletje Magyarországon
2025. február 10.
Jótékonysági koncert a leukémiás gyermekek támogatásáért
2025. február 6.